Két mezőnyben újabb hat Hyundai Elantra

Kép: SLR Official
A mai napon további versenyzők szereplését jelentették be a WTCR-ben és a TCR Europe-ban is. Ezek közül nézzük elsőként az újabb hat Hyundai Elantra esetét.
TovábbKép: SLR Official
A mai napon további versenyzők szereplését jelentették be a WTCR-ben és a TCR Europe-ban is. Ezek közül nézzük elsőként az újabb hat Hyundai Elantra esetét.
TovábbFotó: TCR Europe Official
A TCR Europe vasárnapi futama kemény csatákat és egy újabb ismétlő győztest hozott, száraz pályán, napsütésben.
TovábbFotó: TCR Europe
A TCR Europe második zolderi versenye Daniel Lloyd – Michelle Halder első sorral kezdődött, mögöttük állt az Andreas Bäckman – Julien Briché páros, majd a Nagy Dániel – Mike Halder összetételű harmadik sor.
TovábbFotó: TCR Europe Official
A TCR Europe szombati versenynapján nem alakult minden úgy, ahogyan várták a résztvevők. A zolderi pályát kiválóan ismerő Nicolas Baert és csapata parádézott otthon, Nagy Dániel és Mato Homola jó eredményekkel büszkélkedhetnek, viszont a Peugeot-k által bemutatott szenvedés még a legedzettebbeknek is kezd sok lenni. Pedig nem indult nagyon rosszul.
TovábbFotó: TCR Europe Official
Az élről rajtolva, végig vezetéssel hozta haza a győzelmet élete második TCR Europe hétvégéjén (is) Mike Halder. Az izgalmas dolgok mögötte történtek, és némelyek vesszőfutása folytatódott.
TovábbFotó: Bäckman
A Hyundai kihirdette 2020-ra tehetséggondozó programját. Már 2019-ben is támogattak ifjú tehetségeket a TCR Europe keretein belül (Nagy Dániel, a Bäckman testvérek és Luca Engstler személyében), és 2020-ra is voltak elképzeléseik, mindeddig azonban ezt nem jelentették be a járvány miatt.
TovábbKép: TCR EU
Az E-TCR EU második fordulóját szerda este rendezték a virtuális Red Bull Ringen. Nagy Dániel megszerezte a pole-t, majd onnan rajt-cél győzelmet aratott az első versenyen, míg Niels Langeveld a fordított rajtrács második kockájából tette ugyanezt a másodikon. A „hétvége” legtöbb virtuális pontját mégis Gilles Magnus szerezte, ezzel övé lesz a két valós Yokohama a majdani valós szezon második versenyén.
TovábbFotó: Magyar Szilvia
Napsütötte szombat reggelre virradt Monza, az időmérő edzést viszonylag rendben megtartották. Ennek eredménye egyelőre 5-0 Julien Briché javára Josh Filesszal szemben, de a végén csattan az ostor.
TovábbFotó: TCR Europe
Fura időmérővel kezdődött, tömegzúzdával és Andreas Bäckman győzelmével végződött a szombati nap Oscherslebenben. Vagyis nem egészen…
TovábbFotó: TCR Europe official
A szombati kaotikus verseny után egy kolléga aggódva kérdezte, hogy lehet-e ezt még fokozni. Azt mondtam, hogy remélem nem, de attól tartok, hogy igen. Mivel a napok óta ígérgetett eső is befutott vasárnap ebédre, így aztán sajnos lehetett még tovább fokozni a káoszt a pályán. Ha ez nem lenne elég, az indulatokat is a paddockban – a verekedésig!
Tovább
Social Profiles