Szilveszteri rali-party – interjú Nagy Norberttel

Fotó: Magyar Szilvia

Nagy Norbert húzós idényéről és Slovakia ringi dobogójáról beszélgettünk legutóbb. Akkor arról volt szó, hogy elugrik a szokásos Szilveszter Rallye-ra, és utána fognak sakkozni a 2019-es költségvetéssel. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, Norbi kapott néhány elismerést még azért a dobogóért, és valóban: eljött az idő a Szilveszter Rallye-ra. Aztán hibák jelentkeztek az autón, sikerült egy pótautót keríteni és átregisztrálni egy fél éjszaka alatt, megjelent egy videó a közösségi médiában, amin azóta is nevet mindenki, és végre egy elégedett Norbi szállhatott ki a versenyautóból vasárnap este. Erről beszélgettem vele a téli sorozat részeként.

Érdekes, fura, buli, levezető, unaloműző, vagy esetleg kihívás? Sokan szeretnek időről időre pályaautózásból ralira váltani kicsit. A Szilveszter Rallye mégsem az a véresen komoly verseny, de talán több, mint egy buli…

– Milyen indíttatásból veszel részt minden évben a szilveszter ralin?

„Ami a legelsőt illeti: hogy őszinte legyek, nem is tudom, hogy milyen indíttatásból indultam el rajta. Ez öt éve volt. Talán az történt, hogy szerettem volna magamat kipróbálni egy kicsit más szakágban is. A Szilveszter Rallye pedig olyan verseny, ahová nem kell megtanulni 100%-osan itinert íratni, mégis úgy tudtam végigmenni, hogy rali autóval, rali körülmények között, hazai terepen. Aztán annyira megtetszett és annyira üde színfoltja ez a holtszezonnak, hogy nem szeretném kihagyni, ha van lehetőségem indulni.”

Azonban a verseny előtti este történt valami az autóval. A régi jó Evo 9-es rakoncátlankodni kezdett, de mi már csak arról értesültünk a közösségi médiából, hogy a problémát meg is oldották: kicserélték az autót.

Fotó: Hajósi Miklós

– Mi történt az autóval a versenyt megelőző napon, és honnan kerítettetek egy fél éjszaka alatt egy másik autót?

„A teszten nem volt olyan az autó, amilyennek kellett volna lennie. Aztán a teszt után megoldották azt a gondot. Később,  a próbakörön lett olyan motorproblémánk, amit nem szerettek volna ott, a pályán orvosolni. Nagyon nagy munka lett volna, és nem is tudom, hogy lett-e volna hozzá alkatrész. Ezért úgy döntött az autó tulajdonosa, hogy inkább szerez nekem gyorsan egy másik autót. Igazából ilyen rali Evo 9-esből van sok az országban. A tulaj egyik ismerősének éppen volt egy ilyen autója, ami pont nem volt kiadva a Szilveszter Rallye-ra. Itt volt Budapesten, egy helyi garázsban, tehát igazából már aznap este ott volt a csereautó a pályán. A nagyobb hercehurcát az átnevezés jelentette, mert én nem azzal az autóval voltam benevezve, de szerencsére sikerült mindent megoldani. Természetesen ez félig egy buli-verseny, tehát ezek a dolgok nem szoktak nagy gondot okozni.”

– „Nem megy el az eszed!”

„Igen, az egy sikeres videó volt!” (nevetünk)

És azért nevetünk, mert tényleg! Aki tudja, nézze meg! Ha még nem látta, akkor azért, ha meg már látta, akkor meg azért, hogy nevessen rajta újra. Egy biztos: az Elena-Loeb páros sosem ment volna el azon az itineren, no meg a pályán sem, abból az itinerből. Szilassy Arnold szaktudása mellett kellő humorral olvasta vissza, amit előző nap Norbi feldiktált neki.

Fotó: Hajósi Miklós

– Tudom, hogy évek óta Szilassy Arnold a navigátorod, de tulajdonképpen hogyan álltatok össze?

„Már nem is tudom. Az első ralin még nem vele mentem. Akkor egy parádsasvári sráccal versenyeztünk, aki édesapámnak is régi ismerőse, meg nekem is gyerekkori barátom. Aztán, amikor másodjára béreltünk autót, akkor jött a képbe Arnold, de már nem tudom, hogyan. Tényleg nem emlékszem. Szerintem annak az autónak a tulajdonosa ajánlotta, amit akkor béreltünk, aztán együtt maradtunk. És szerintem együtt is fogunk mindig versenyezni! Ő tényleg egy nagyon jó navigátor, és nagyon sokat megy ORB elsőosztályban. Tulajdonképpen csak azt mondta vissza, mit én diktáltam neki, és nekem ez így volt jó. De örülök neki, hogy sok vidám percet okoztam mindenkinek. 25.000 megtekintés fölött jár a videó. Nem sok magyar autósportos videó van, ami ilyen sikert ér el! Emellett még eredményesek is voltunk, nem is kicsit! Úgyhogy úgy gondolom, belekötni nem lehet, maximum nevetni rajta jóízűen.”

Belekötni én sem tudnék, mert a vidám percek számomra is megvoltak. Két dologra azért kíváncsi lennék: vajon a „Nem megy el az eszed!” és a „Nincs diszkó!” kifejezéseknek mi a rövidítése az itinerben, illetve vajon oda mit diktálhatott Nagy, ahol Szilassy azt mondta, hogy „B****meg, Norbi!” 🙂

Egy elégedettségre okot adó eredmény ugyancsak ráfért már Norbira, egy ilyen szezon után, és úgy gondolom, hogy ha a TCR-es autójából kiszállva lenne oka arra, hogy ugyanígy ragyogjon az arca, akkor, és csakis akkor nem lehetne oka panaszra, egy szál sem!

– De most legalább elégedett is vagy!

Az R5-ös mezőny között voltunk egy N-es Mitsubitsivel. Úgy gondolom, hogy az jó!”

– Becsülendő eredmény! Mi volt a legeslegjobb az idei Szilveszter Rallye-ban?

„A legvége, az a 8. hely! Az olyan volt, amit nem is gondoltam volna. A végére érzi meg az ember legjobban az egész versenyt, az autót, a pályát. Mindig egy év kimarad abban, hogy ilyen típusú versenyautót vezetek, és aztán arra megy el a fele rali, hogy visszaszokjak rá. Most sikerült a Turán Frici révén szerezni az autóra jó gumikat: hátra két újat, előre két használtat, de nagyon jó állapotban voltak. Valahogy összeállt minden az én fejemben is arról, hogy kb. hol vannak az autónak a határai. Nagyon jó volt, amikor a beíróba beálltunk, és ott mondták, hogy ez nagyon jó, komoly idő volt!”

Fotó: Hajósi Miklós

– Van valami más téli autósport, amit szívesen kipróbálnál a jövőben?

„Engem minden érdekel, ami autósport, és mindent kipróbálnék, hogyha lenne rá lehetőség. Mondjuk, az Andros Trophy-ra gondolsz? Nekünk sajnos nincs lehetőségünk arra, hogy ilyenen elinduljunk. Örülünk, hogy ha össze tudjuk szedni az év közbeni versenyekre való. De persze: mindent kipróbálnék!”

– Arról már tudsz valamit, hogy hogyan fog alakulni a túraautós szezonod?

„Most jöttek haza Dubajból a (Zengő) Zoliék, most kezdünk beszélgetni azokról a dolgokról, hogy mi az elképzelés. Milyen autóval tudunk menni, egyáltalán mik a lehetőségek. Aztán majd elválik, hogy mire van pénz, mire nincs. Hogyha nem a WTCR, akkor még mindig ott van a TCR Europe. Tényleg nem tudom.”

A helyzet az, hogy elméletileg január 30-án délben lezárul a nevezés a 2019-es szezonra. Továbbá gondot jelenthet, hogy a Zengő Motorsport eddig Cuprákkal versenyzett, ugyanakkor a 4 autó/márka megkötés a csapatokat olyan nehézségek elé állította, hogy ha éppen több volt használatban adott márkából, és mások már neveztek vele, akkor nekik le kell cserélniük a sajátjukat. Például a Comtoyou-nak összesen 2 Audiba kellene beleültetnie 4 versenyzőt, ha szeretnének a tavalyi 3 fizetős – 1 gyári versenyzőfelállásnál maradni. Ebből következően, ha egy konszernen belül szeretnék megoldani a két külön márkát, akkor ők is a Cuprához nyúlhatnak még, minden más foglalt. Ugyanakkor 2 Cupra már szintén foglalt John Filippi és Pepe Oriola számára – márpedig ők az Oscaro és a Cupra versenyzői, tehát kizárt, hogy kiszálljanak abból a márkából.

Beszélgettünk még pár szót Norbival a lehetőségekről, meg arról, hogy mi mindent tudunk az eddig Peugeot-val versenyző alakulatról. Semmi olyat egyelőre, amit leírhatnék, azt leszámítva – pusztán matematikai alapon –, hogy Peugeot-val is kell valakiknek versenyezni, akár adnak a franciák gyári támogatást, akár nem, mivel más lehetőség nemigen adódik. Azt azonban nem tudom, hogy eladók-e a DG Sport Peugeot-i. Nem azért, mert nem mondhatom meg, hanem azért, mert erről egyik ottani delikvenssel sem beszéltem.

Ami tény: előfordulhat – szintén pusztán matematikai alapon –, hogy a Zengő Motorsport márkaváltásra kényszerül…

Magyar Szilvia

Comments

comments