Spanyol vágta

Fotó: TCR Europe Official

Már nem esett az eső a Spában, amikor a TCR Europe első futama elrajtolt ma délután. Mehdi Bennani egyelőre az élen maradt, Tom Coronel legyűrte John Filippit és beállt Bennani mögé. Ám ekkor a hátsó traktusban Nicolas Baert megint valami érthetetlen mozdulatot mutatott be, minek következtében Jessica Bäckman a gumifalban, ő maga pedig a sóderágyban végezte, és pályára gurult a Safety Car.

A kiválóan rajtoló Mikel Azcona eddigre már a hatodik volt, Coronel pedig éppen egy hajszállal a biztonsági autó érkezte előtt vette át a vezetést Bennanitól. Amikor ismét elengedték a mezőnyt Coronel, Bennani, Filippi, Mike Halder, Andreas Bäckman és Mikel Azcona volt a sorrend. A 16. helyről rajtoló Julien Briché a 9. helyen haladt, egészen Pepe Oriola Hondájának fenekében, az alkalomra várva. A 7. helyen Daniel Lloyd tanyázott, akit Oriola nyilván nem támadhatott, de szorosan követte. A negyedik körben, az Eau Rouge-ban felfelé haladva, amolyan legalább bokáig érő vízben Briché elszánta magát az előzésre: talán a legbátrabb előzés volt, amit volt szerencsém látni. Hajszálpontosan szúrt be a végén a két Honda közé, utána pedig már Lloydot is szorongatta…

Addig csatázott a francia Lloyddal, hogy Oriola még tolt is rajta egyet hátulról, de előznie egyiküknek sem sikerült egyelőre. Azcona viszont közben megelőzte Mike Haldert és Filippit is, feljött a második helyre, Tom Coronel mögé. Ahhoz képest, hogy a mezőny közepéből rajtolt, már most jónak volt nevezhető, amit bemutatott, de itt még nem állt meg!

A következő másfél körben Halder és Filippi csatáját nézhettük, a hondás végül csak legyűrte a korzikait. Briché közben visszaesett, lógott az egyik oldalsó elem az autóján, de azt nem láttuk, hogy mi történt.

Az utolsó előtti körben Azcona briliáns módon autózta körbe kívülről Coronelt, és az élre állt. Teddy Clairet közben összeakadt José Manuel Sapaggal, s kis híján mindketten ott maradtak a bukótérben egy fél körrel a leintés előtt…

Végül Azcona nyerte a versenyt Coronel, Mike Halder, Andreas Bäckman, Filippi, Bennani, Sami Taoufik, Lloyd, Nicola Baldan, Oriola, Briché, Jimmy Clairet, Sapag, Teddy Clairet, Mato Homola, Michelle Halder, Nagy Dániel, Evgenyij Leonov, Martin Ryba és Stephan Ventaja előtt. A végeredmény innen letölthető.

Nicolas Baert a verseny elején bemutatott ütközésért három helyes rajtbüntetést kapott a holnapi versenyre.

Magyar Szilvia

Comments

comments