Séta a fellegekben – interjú Eric Néve-vel

Fotó: TCR Europe Official

Vékony, langaléta, kissé kócos hajú, de nevető arcú fiú áll a teljesen fehér Renault Megane TCR autó mellett. Még kiskorú. Mire azonban betölti a 18-at, addigra elmondhatja magáról, hogy a Renault legjobb eredményét hozta TCR kategóriában: két negyedik helyezést egy Európa-bajnoki hétvégén, úgy, hogy egy Clio kupás versenyautóból ült át.

Megdöbbentő volt. Nem csak az, hogy ez a brit gyerek mit vitt véghez egy olyan autóval, amit addig sokra nem tartottunk, hanem az is, hogy egyetlen, a paddockban tartózkodó (amúgy szintén javarészt britek) újságíró sem ment át a csapathoz, hogy beszéljenek velük. A csapathoz, akik a fellegekben jártak.

Vasárnap este volt, amikor Eric Néve megkeresett. Arról érdeklődött, hogy láttam-e a futamot. Láttam, de én azt hittem, most olyan elfoglaltak lettek hirtelenjében, hogy a csapból is ők fognak folyni, és majd csak hétfőn jutnak szóhoz… De nem, a helyszínről tudósító nagyobb médiumok túlságosan is a bajnokság alakulásával voltak elfoglalva, így esett, hogy itt maradtunk egymásra egy régi ismerőssel, meg egy 2300 km-es interjúval a belfasti fiúról, aki megmentette egy francia márka és egy svájci csapat becsületét.

– Mikor és hogyan került Jack képbe a csapatnál? – kérdezem a csapatmenedzsert, Eric Néve-et.

„Tavaly novemberben bemutattuk a Megane-t a 2018-as Clio Cup fináléján Le Castellet-ben, és elkezdtünk arról az ötletről tárgyalni, hogy egy új kis csillagnak felajánlunk egy TCR kategóriás lehetőséget. Azt a versenyt Jack Young nyerte meg, plusz néhány másikat is, amik az F1 betétfutamai voltak Franciaországban és Németországban.

Aztán a Renault lépéseket tett, hogy valamikor a szezon második felében egy Megane-ban láthassuk. Beszéltek Jack családjával és a Vuković Motorsporttal, és amikor minden összeállt, akkor Barcelona mellett döntöttünk. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan hétvége, ami nem ütközött Jack eredeti sorozatának, a Brit Clio kupának egyik versenyhétvégéjével sem.” – mondja Néve a kezdetekről.

– Tudom, hogy nem voltak magas elvárásaitok, mégis ott kötöttünk ki, hogy jelen versenyautó történetének legjobb eredményét jegyeztétek. Milyen érzésekkel gondolsz vissza a hétvégére? 

„Leírom ide neked azt, amit ma reggel a Renault Sportnak és Jack édesapának írtam: „A másik nagy eredménye a hétvégének – a sporteredmények mellett – az, hogy Jacknek hála a csapat teljesen másik arcát mutatta. Hatalmas mosolyt varázsolt a csapattagok arcára. Ez egy nagyszerű díja annak az óriási mennyiségű munkának, amit azért végeztünk, hogy eljussunk idáig!” – Azt hiszem, ez a te kérdésedre is válasz.” 

Van olyan eset, amikor nem tudjuk, hogyan csináltunk valamit, a dolgok egyszerűen csak megtörténnek. Ilyen tavaly az Alfa Romeók feltámadása a Slovakia ringen, vagy az, amikor három nap, három éjjel autószerelés után, egy teljesen ismeretlen pályán Aurélien Comte pole-t szerzett a Peugeot-nak. Meg persze olyan is van, hogy nagyon jól tudjuk, hogy hogyan történt…

Fotó: Martin Trenker, TCR Europe

– Meg tudod magyarázni, hogy mi történt, vagy egyszerűen csak megtörtént?

„Azzal töltöttük a nyarat, hogy az autón dolgoztunk. Keményebben, mint bármikor előtte. Ugyanis megvolt bennünk az az érzés, hogy nem haladtunk annyit, amennyit akartunk, annak ellenére sem, hogy éreztük az autóban a potenciált. 10 nappal Barcelona előtt elmentünk két autóval egy teljes tesztnapra a Hockenheimringre, és úgy tűnt, hogy a dolgok a jó irányba haladnak. Jack összesen 65 kört tett meg aznap, szóval azt tudtuk, hogy az autót megismerte.

Hagytuk, hogy az első szabadedzés alatt megtanulja a pályát, amin először járt. Mivel tudtuk, hogy az időmérő alatt esni fog, az FP2-re adtunk neki 2 szett új gumit, hogy maximális tapasztalatra tehessen szert a TCR-es abroncsokon. Az időmérőn esett, Jack pedig magabiztos volt. Tudta, hogy gyors ilyen körülmények között, és hozta is ezt a formáját.

Innentől 2-2 új gumit kapott az első kerekeire a versenyekre. Az eredmény ismert.”

– Mit vársz ettől az eredménytől? Meg fog vajon változni az autó megítélése a túraautózás világában, vagy ehhez még több időre és még sok ilyen teljesítményre van szükség?

„Nagyon vicces volt, amikor az Oriola család átjött hozzánk, és vagy 15 percet azzal töltöttek, hogy az autót nézegették. Meg sok csapatmenedzser is átjött, csak úgy – mondja Néve nagy mosollyal. – Ez a pozitív tapasztalat áttörést jelent a programnak, ebben biztos vagyok.” 

– Mi a tervetek Monzára?

„Ha megnézed a csúcssebességünket, ami egy nagyon fontos eleme az ottani versenyzésnek, elvileg jók lehetünk. Most megpróbálunk különböző forgatókönyveket kidolgozni, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást versenyző és teljesítmény összefüggésében is. Azon a hétvégén Jack Brands Hatch-ben fog versenyezni, a Clio kupa 2019-es bajnoki címéért.”

A barcelonai hétvége sokaknak nem úgy alakult, ahogyan azt tervezték, de egy biztos: a Vuković Motorsport emberei a fellegekben járva mentek haza vasárnap este…

Magyar Szilvia

Comments

comments