Elkelt az utolsó két Cupra és egyúttal az utolsó két ülés is a túraautó-világkupa 2019-es idényére: a PWR Racing csapott le a spanyol gyártó autóira, azokba pedig a tavalyi Európa-bajnokot és a gárda egyik társalapítóját ültette.
Pénteken délelőtt nyilvánosságra hozták, hogy a második cuprás csapat, a bajnokságban még teljesen újoncnak számító PWR Racing versenyzői Mikel Azcona és Daniel Haglöf lesznek. Azcona neve ismerősebben csenghet a nagyérdemű számára, hiszen tavaly a többek között Nagy Dánielt és Tassi Attilát is felvonultató TCR Európa-kupát húzta be öt dobogós helyezéssel és egy futamgyőzelemmel.
A 22 éves spanyol versenyző lelkesen nyilatkozott a szintlépésről: „Nagyon boldognak érzem magam amiatt, hogy a PWR és a Cupra Racing csapatához csatlakozhatok a WTCR-ben. Izgalmasnak ígérkezik az idei szezon, tele nagyszerű kihívásokkal. Már nagyon várom, hogy nekiláthassak az előttem álló kemény munkának, és versenyképessé váljak ebben a kemény mezőnyben, amely hemzseg a világbajnokoktól. Szeretném megköszönni a PWR-nak és a Cuprának, hogy versenyzőként hisznek bennem.”
Azcona csapattársa, a 40 éves Haglöf tavaly a svéd túraautó-bajnokságért volt harcban az ex-WTCC-s Robert Dahlgrennel, valamint a kétszeres ralikrossz-világbajnok Johan Kristofferssonnal, aki nem mellesleg idén szintén a WTCR-ben fog indulni a Sébastien Loeb Racing színeiben, Mehdi Bennani, Rob Huff és Benjamin Leuchter csapattársaként. Haglöf hat dobogós helyezéssel és két elsőséggel zárta a szezont, ami az összetett 3. helyére volt elegendő.
„Már nagyon várom, hogy újra nemzetközi szinten versenyezzek, ráadásul úgy, hogy mindezt a világ legjobbjai ellen harcolva tehetem meg. Hatalmas teljesítményként tekintek arra, hogy erre annál a csapatnál adódik lehetőségem, melyet „Poker” [Petter Wallenberg, a PWR társalapítója – szerk.] és én építettünk fel” – mondta Haglöf, a PWR Racing vezérigazgatója és társalapítója, majd a következőket mondta Azconáról:
„Csapattársam, Mikel egy roppant ígéretes versenyző, aki nagyon jól passzol a PWR Racing elképzeléseihez, aminek keretében a cél az, hogy fiatal tehetségek pályafutását egyengessük. Úgy gondolom, idén jó eredményeket fogunk elérni, és odatesszük magunkat.”
Haglöfhöz hasonlóan Jaime Puig, a Cupra Racing vezetője is elismerő véleményt mondott Azconáról: „Tavalyi teljesítményével bebizonyította, milyen képességekkel és személyiséggel rendelkezik. Fiatalságát előnyére fordította, és hozott egy jó döntést azzal, amikor párba állt egy olyan versenyzővel, mint amilyen Daniel Haglöf. Mindkettejük részéről a legjobb teljesítményre számítok a WTCR-ben, akárcsak a komplett PWR Racingtől.”
„A Cyan Racing, valamint a két világbajnok, Thed Björk és Johan Kristoffersson után a PWR és Daniel Haglöf érkezése minden eddiginél erősebbé teszi a svéd jelenlétet a WTCR-ben. Örömmel látjuk, hogy a TCR Europe 2018-as győztese fel tudott lépni a WTCR-be. Mikel Azcona, hasonlóan Tassi Attilához és Yann Ehrlacher-hez, az ígéretes túraautós növendékek egyike, úgyhogy izgalmas lesz figyelemmel kísérni, ahogyan a fiatal generáció tagjai összecsapnak a legtapasztaltabb pilótákkal” – kommentálta a hírt François Ribeiro, az Eurosport Events vezetője és a bajnokság promótere.
A PWR Racing korábbi sajtóközleményében már tudatta, hogy a WTCR-ben fog versenyezni idén, ám akkor még nem nevezte meg a pilótákat. Viszont abból a sajtóközleményből megtudtuk, hogy a csapat logisztikai háttere önmagában nem elegendő a világkupa szerepléshez, ezért logisztikai és technikai hátteret a Comtoyou Racing biztosít a csapat számára.
Ezen bejelentés értelmében 26 állandó induló lesz idén a világkupában, viszont ez magyar szempontból olyan téren rossz hír, hogy így a Zengő Motorsportot biztosan nem látjuk a mezőnyben, akárcsak a DG Sport Compétition, valamint a Campos Racing csapatát, illetve egy márka, nevezetesen a Peugeot is távozott a tél leforgása alatt, miután „kihúzta a dugót”…
Így fest a 2019-es WTCR-mezőny a hivatalos bejelentések alapján:
- Comtoyou Racing (Audi): Niels Langeveld, Frédéric Vervisch
- Comtoyou Racing (Cupra): Tom Coronel (#50), Aurélien Panis (#21)
- Cyan Racing (Lynk & Co): Thed Björk (#11), Yann Ehrlacher, Yvan Muller, Andy Priaulx
- KCMG (Honda): Tiago Monteiro (#18), Tassi Attila (#9)
- Leopard Racing Team (Audi): Gordon Shedden (#52), Jean-Karl Vernay
- Münnich Motorsport (Honda): Néstor Girolami, Esteban Guerrieri (#86)
- Team Mulsanne (Alfa Romeo): Kevin Ceccon (#31), Ma Qing Hua
- Sébastien Loeb Racing (Volkswagen): Mehdi Bennani, Rob Huff, Johan Kristoffersson, Benjamin Leuchter
- Hyundai Motorsport (Hyundai): Nick Catsburg (#88), Augusto Farfus (#8), Michelisz Norbert, Gabriele Tarquini (#1)
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles