Rövid hétvége Imolában (TCR)

DSCN4555
Egy visszatérő a sokból

Végy egy TCR versenyhétvégét! Tervezd be egy klasszikus helyszínre, Monzába, a szokásos két-három napra. Aztán két héttel az esemény előtt költöztesd át Imolába, és csináltass mindent, a szabadedzéstől a második versenyig egyetlen napon, vasárnap a csapatokkal.

Ha mindez nem lenne elég, akkor pontosan erre a hétvégre még cseréld le a versenyzőid felét is, vagy legalábbis rotáld meg őket a csapatok között.

Imolai TCR beharangozó következik, legalább annyira szokásos stílusban, amennyire ez a versenyhétvége az.

Szóval a vasárnap reggel kilenckor kezdődik egy szabadedzéssel, 11:30-tól indul az időmérő edzés. Az első versenyt 14:15-től, a másodikat 15:30-tól indítják útjára. Megtekinthetőek a TCR-TV-n, a Youtube csatornán.

A versenyzői csere-bere már kevésbé egyszerű tétel. Miután Mikhail Gracsev Engstleréktől átvándorolt Kevin Gleason helyére a WestCoast Racinghez, Engstler csapata visszahívta Jordi Genét a TCR-be. Csütörtökön reggel kiderült az is, hogy a WestCoast Racing másik versenyzőjének, a két hete még első futamgyőzelmét ünneplő  Aku Pellinennek elfogyott a támogatói pénze, így aztán a csapat Alain Menut ültette a helyére. Szóval mostantól bizonytalan ideig Alain Menu és Mikhail Gracsev lesznek Gianni Morbidelli csapattársai, és legalább Imolában Gené vezeti az egyik Liqi Moly autót.

Ismét csatlakozik a mezőnyhöz a Target Competition, a tavalyi bajnok csapat Jordi Oriolával a volánnál. Egyelőre két hétvégével és egy Honda Civic-kel terveznek.

A B. D. Racing csapata két hazai versenyzőnek ad lehetőséget Imolára: a római hölgyversenyző Carlotta Fedeli és Diego Romanini kapnak autót vasárnapra.

Ezek után persze ember és kommentátor legyen a talpán, aki tudja majd melyik autóban hányas rajtszámmal ki ül. A csapatoknak is nehéz dolguk van, ugyanis vasárnap alig-alig van idejük a következő versenyrészre felkészíteni az autókat.

 

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

Comments

comments