Portugália: szabadedzések és program

vrnorbiA WTCC a mindenki számára teljesen új, Vila reali utcai pályával mond búcsút a 2015-ös idény európai részének.

A pénteki teszten a versenyzők elsősorban pályát tanultak és rajtszimulációt végeztek, de a legjobb idő José Maria López nevéhez fűződik. A teszt többször is állt, nem csak WTCC-s gyakorlás alatt, mivel a pályát (illetve a szalagkorlátokat) javítani kellett.

A szombati első szabadedzés is 9 másodperccel előbb ért véget: több baleset is történt. Először Nestor Girolami mérte el a féktávot, többször, több helyen is (ez még nem okozta a pálya törését), de az edzés végén Gabriele Tarquini nem tudott időben megállni Tom Chilton mögött, így Chilton a korlátban kötött ki, Tarquininek az első lökhárítója bánta. Az autók elállták a pályát, így piros zászló lépett érvénybe. Természetesen nem indították újra az edzést a maradék kilenc másodpercért. A legjobb ideje Yvan Mullernek volt. A versenyzők sértetlenül szálltak ki az autóból, Tarquini később megrovásban részesült az esetért.

A második szabadedzés normál mederben folyt, túljutottunk rajta pályabontási munkálatok nélkül. A versenyzők kezdenek ráérezni a pályára. A legjobb időt José María López futotta.

A teszten Miszelisz a második, az első szabadedzésen a harmadik időt futotta.

Az időmérő edzés ma, helyi idő szerint 15:15-től kezdődik (otthoni idő szerint 16:15). A Playeren élőben követhető, az Eurosport 18:00-tól adja le felvételről.

A vasárnapi futamok magyar idő szerint 12:45-kor és 18:15-kor kezdődnek. A Eurosport mindkettőről élő közvetítést ad 12:30-tól és 18:00-tól.

A teszt eredménye

Első szabadedzés

Második szabadedzés

Szöveg és fotó: Magyar Szilvia

Comments

comments