Igazából nem teljesen páratlan az interjú, csak a jól sikerült verseny után Michelisz Norbert kissé rohanásban volt, így aztán vele elég rövid lett a beszélgetés arról, hogy milyen is a Citroën hazai versenyén a Citroënek közé furakodni…
Nézőpontok kérdése: Tom Chilton az időmérőt követő sajtótájékoztató után egyedül indul vissza a paddockba. A többi versenyző a Citroënhez tartozik, vagy a francia vagy az argentin média rohanja le őket. Tom némi csalódással az arcán néz vissza a tömegre: őt talán észre sem vették. De még mennyire, hogy észrevették!
Ragyog az arca, madarat lehetne vele fogatni, amikor az időmérőről beszélgetünk.
– Mondd csak, te megtanultál tegnap repülni? – kérdezem a pénteki ugrálóváras kalandra utalva.
– Úgy tűnik, igen. Csak néztem az eget és repültem…
– Hogy érzed magad, ennyi franciával körülötted?
– Ugye most a qualiról beszélsz?
– Persze, hogy arról!
– Ez egyszerűen fantasztikus! Elmondhatatlan. Már a Q2-ben is alig maradtam le Yvantól vagy Loebtől (nem is tudom, melyiküktől). Itt van a Citroën, Muller, Loeb, mindez itt nagyon fontos számukra, én pedig odaértem. Mindenki másénál kisebb a költségvetésem és most gyorsabb voltam náluk. Aztán a Q3-ban már nem volt mit veszítenem. Persze, nem szabad elfelejteni, hogy a többiekhez képest -30kg-mal megyünk. Mégis: elmondhatatlanul boldog vagyok!
Vasárnap az első versenyen Chilton ott ért célba, ahol elrajtolt: a Citroënek mögött közvetlenül.
A második versenyen azonban egy másik piros-fekete autó volt a “sztár”: Michelisz Norbert tündöklött hazai pályán Citroëneket verő szerepkörben. A második helyen hozta be Hondáját, habár amíg José María López Tiago Monteiróval elbabrált, addig mindvégig Norbi vezette a futamot. A hivatalos verseny utáni sajtótájékoztatón hangzott el a kérdés:
– Nem tűntél nagyon boldognak a második verseny végén, annak ellenére sem, hogy a dobogón végeztél. Csalódott vagy, amiért nem te nyerted a futamot?
– Igen, csalódott vagyok. Amikor a verseny 90-95%-ban vezetsz, kezded elhinni, hogy nyerhetsz. Természetésen Mával és Joséval a hátam mögött tudtam, hogy a maximumot kell nyújtanom. Amikor láttam Pechitót előzni, és a sebességet, amivel jött, tudtam, hogy kemény lesz, de kész voltam a végsőkig elmenni. Próbáltam védekezni, de aztán az ötös kanyarban belül voltam, ő pedig kívül. Nagyszerű mozdulat volt, ahogy bevágott elém, és onnantól már veszett ügy volt, nem tudtam többé támadni. Megvolt a sebessége, hogy elszakadjon és második maradtam. Végül is minél több idő telik el, annál inkább úgy érzem, hogy összességében elégedett vagyok. Azzal a csomaggal, ami nekünk van, ez most majdnem a maximum volt. Talán egy kis szerencsével megnyerhettem volna a versenyt. De legközelebb is a legjobbamat fogom nyújtani, és némi szerencsével nyerhetek újra.
A sajtótájékoztató aztán kurtán-furcsán végződik, mert a Citroën sajtósa felrohan azzal, hogy a francia tévé élő adásba várja a versenyzőiket most azonnal. Megy is Yvan Muller meg Sébastien Loeb, csak López maradna cseverészni az argentin rádióval, de esélytelen:
– José, megyünk!
López bólint, de nem mozdul.
– Most!!
Ha már ilyen ellenállhatatlanul szépen kérik, elszakad az argentin kollégáktól és lemegy, míg Michelisz éppen befejez egy villáminterjút angolul, szintén valamelyik tévének.
Norbi még odaköszön, de rohan – pedig nyilván nem a francia tévével van randija. Kérdezem:
– Körülnéztél te egyáltalán, kik ülnek körülötted és hol vagyunk? Ennek fényében is úgy érzed, hogy csalódás?
– Egyre kevésbé – mondja. – De tudod, ha nyerhettél volna…
A maximalista és a boldog. Nézőpontok kérdése csupán, mégis: Norbi vezet Chilton előtt a Yokohama Trophy-ban. Az európai idény vége pedig a nyakunkon…
Fotó és szöveg: Magyar Szilvia
Social Profiles