A WTCC mezőnye a mai napi teszttel felavatta az új marokkói pályát. Igazság szerint a pálya egy bizonyos része ugyanaz, mint a tavalyi, de hozzákapcsoltak egy azóta elkészült épített részt, ami kb. 1.5 km hosszú. Szükség szerint egybenyitható az eddigi szakasz egy részével vagy használható külön versenypályaként is, bár rövidsége miatt csak hármas minősítést kapott az FIA-tól. Továbbá a menetirányt is megfordították, így aztán volt mit tanulniuk a versenyzőknek. A Volvo pilótái örülhetnek, ugyanis ez az első pálya idén, ahol a többiek nem rajtolnak számottevő tapasztalati előnnyel.
Az, hogy a teszten Rob Huff autózta a legjobb időt azért lényegtelen, mert ugye csak teszt volt.
A hétvége programja a továbbiakban így alakul majd:
Az első szabadedzés 9:00-kor, a második 11:30-kor, az időmérő pedig 15:00-kor rajtol majd holnap helyi idő szerint. (Ez magyar idő szerint 10:00, 12:30 és így tovább.)
Vasárnap az első futam 12:10-kor, a második 17:10-kor kezdődik (ugyancsak helyi idő szerint).
Az időmérő edzést a Eurosport 2 adja felvételről 17:30-tól, míg a versenyeket élőben láthatjuk a Eurosporton 13:00-tól és 17:45-től.
Social Profiles