Már nem csak filctollat, de autót is kapott…
Az idény első felét végeláthatatlan várakozásban tölteni nem egyszerű. Aztán egy szép napon megjön a motor a versenyautódba, és azt mondják: a következő verseny Vila Real. Szalagkorlátok, bukóterek nélkül, harminc fok fölött, és végül úgy alakul, hogy a tesztet és az első edzést is ki kell hagynod…
Egy szereléssel töltött éjszaka, egy külön engedéllyel szombat reggel 8-ra halasztott gépátvétel, egy autó, amit sosem vezetett korábban… Mindezen nehézségek ellenére Nagy Dániel megállta a helyét debütáló világbajnoki versenyén.
– Mennyire volt megterhelő számodra, hogy éppen Vila Realra lett készen az autód, és a teszten sem tudtál részt venni?
– Először is mérhetetlenül boldog voltam, hogy annyi várakozás után végre autóba ülhettem. Amikor meghallottam, hogy vélhetően Vila Real utcai pályáján fogok debütálni, rögtön tisztán látszódott, hogy ez bizony mindennél nehezebb feladat lesz. Semmi ismeretem nem volt az autóról a hétvégét megelőzően, így elengedhetetlen volt az önuralom, hogy még véletlenül se legyen baj. Természetesen nem volt ideális, hogy két edzést is ki kellett hagyjunk, de végül is nagy élmény volt ezen az utcai pályán menni, főleg ezzel az autóval. Életem egyik legnagyobb élménye volt, még ha nem is mentem a határon a biztonság érdekében.
– Mennyire befolyásolta ez a helyzet, hogy hogyan vezetsz?
– Alapjaiban. Mivel nincs tesztlehetőségünk, így a fejlődési folyamat teljes egészében a versenyhétvégéken megy végbe. Így hát minden egyes kör számít, és kanyarról kanyarra fejlődnünk kell, természetesen mértékkel. Nos, ezen a pályán ez a folyamat jóval lassabb lett, hiszen egy esetleges pillanatnyi túlkormányzottság – ami az ismerethiányból könnyen adódhatott volna, ahogy közeledek az autó határaihoz – könnyen eredményezhetett volna egy balesetet, hisz’ a pályán egy darab bukótér sem volt. Mivel ez az utolsó utcai pálya a szezonban, így a biztonsági körözés és a minél több kilométer megtétele mellett döntöttünk, úgy gondolom, hogy helyesen.
– Mit gondolsz, mikorra fogsz összeszokni az autóval? Mit vársz a szezon hátralévő részétől?
– Az első verseny középső szakaszára minden félelem, fenntartás eloszlott bennem az autóval kapcsolatban, ami az első körökhöz képest hatalmas előrelépés volt. Ez egy nagyon komoly versenyautó, mely maximális tiszteletet, türelmet és alázatot kíván ahhoz, hogy az ember gyorsan tudjon vele menni. Visszatérve a versenyre, nagy meglepetésemre a biztonsági tempó autózása közben egyre közelebb kerültem időben a mezőny végéhez. Úgy gondolom, hogy Argentínában már az időmérős tempóra elkezdhetünk készülni, a személyes tervem pedig továbbra is az, hogy egyelőre az adott feladatokra koncentrálok, megpróbálom kihozni minden szituációból a maximumot, és ennek a gyümölcse lesz majd a szemmel látható előrelépés, fejődés. Nem gondolkozok pozíciókban. Az jön majd a tanulási folyamat részeként.
– Mennyire vagy elégedett azzal, amit jelenleg megtapasztaltál az autóból?
– A hétvége előtt igyekeztem előre látni, mit várhatok majd az autótól, és a többiek elmondása alapján miket fogok tapasztalni. De az első két köröm után mindent újra kellett gondolnom, hiszen nagyon meglepett amit tapasztaltam. Ez egy igazi erőgép, mely minden apró kormánymozdulatra reagál, emellett megleptek az erőhatások is, amelyek a versenyzőt érik. Végül a második verseny elejére eljutottam odáig, hogy több kanyarban is éreztem az autó tapadási határát, érzékeltem túlkormányzottságot, alulkormányzottságot, és rögtön született néhány ötletem, hogy min lehetne változtatni a beállításokon. Ez nagy önbizalmat adott nekem a továbbiakban, és nagyon várom már, hogy Argentínában kényelmesebb körülmények között folytathassam a körönkénti folyamatos javulást, hisz’ van bukótér, nem kell attól félni, ha esetleg az ember elfékezi magát, vagy valami oknál fogva elhagyja a pályát, akkor rögtön falba csapódik.
– Milyen a világ élvonalában?
– Elképesztő. Még mindig kapkodom a fejem, ha meglátok egy-egy top pilótát a mezőnyből, és elképesztő élményként fogok fel minden egyes pillanatot, amikor sikerül pár szót váltanom velük. Úgy érzem kezdek beilleszkedni, rohamosan javul az angolom is. Minden egyes nap figyelmeztetem magam, hogy honnan indultam, és hogy milyen nagy dolog is ez a lehetőség. Ez segít abban, hogy sokkal jobban meg tudjam becsülni. Ugyanakkor vannak szituációk, amikor el kell vonatkoztatni attól, hogy ez egy világbajnokság, hogy az ember megfelelően koncentrálni tudjon a feladatára. Úgy értem, hogy ha leragadnék ott, hogy mekkora dolog az, hogy itt vagyok, és ezzel lennék elfoglalva, akkor az hátráltatná a fejlődési folyamatot. Csakis a következő lépés, feladat foglalkoztat, nem pedig az, hogy hol végzek majd a következő futamon, vagy hogy mások mit gondolnak. Hiszek a kemény, alázatos munkában és mindennél jobban a csapatomban.
Magyar Szilvia
Social Profiles