Nagy Dani mindent vitt – E-TCR Europe, Spa

Kép: TCR Europe

A TCR Europe sorozatának tökéletesen szimulátorra integrált változatában szombaton este tartották az idénynyitót. Ez a mezőny egy jelentős részének nem sikerült túl jól, de a magyar ifjúság nem panaszkodhatott. Nagy Dániel mindent besöpört, tökéletes estét futott, zsebre is rakhatta az ígéretet a két gumiabroncsra. Az első futamon Boldizs Bence és Tenke Tamás állhattak fel vele a jelképes dobogóra, míg a másodikon Azconával és Boldizzsal osztotta meg azt.

Ami az örömhírt illeti, már kifejtettük: magyar sikertől volt hangos a spai virtuális versenypálya. Az első versenyen az első 10 a következő sorrendben futott be: Nagy Dániel, Boldizs Bence, Tenke Tamás, Mikel Azcona, Jimmy Clairet, Niels Langeveld, Mato Homola, Nicolas Baert, Teddy Clairet és Andrej Studenic.

Már az első versenyen is történt pár ütközés a középső / hátsó traktusban, ennek következtében például Tom Coronel se sokat tett meg a pályán egyenesben, aztán döcöghetett a mezőny után… A másodikon szintén áldozatul esett a tömegkarambolnak.

A második verseny fordított rajtrácsról indult, a középmezőny tömegzúzdájával folytatódott, majd meglepetésre Studenic vezetett egy darabig, ám mind Nagy, mind Azcona, mind Boldizs, mind pedig Gilles Magnus ellenállhatatlan volt…

Nagy és Azcona igen parázs csatát vívtak a győzelemért, de 2018 Európa-bajnokának végül meg kellett adnia magát.

A második verseny első 10 helyezettje: Nagy, Azcona, Boldizs, Magnus, Studenic, Andreas Bäckman, Tenke, Ryba, Homola, Baert.

Nem meglepő, ha azt mondom, hogy az este eredményei vizsgálat alatt vannak (ez nem befolyásolja Nagy és Boldizs helyezését) a tömegzúzda miatt. A szervezők nem csak a versenyhétvége teljes folyamatát (még briefing is van!) integrálták a virtuális világba, de ezzel együtt a TCR Europe-ot egészében, szőröstül-bőröstül! Sajnos semmit nem sikerült kihagyniuk, így azt a driving standard-et sem, ami miatt a mezőny egy része már tavaly, a valós pályákon is folyamatosan szenvedett. Sikerült integrálni továbbá az olaszos szervezetlenséget, az utolsó pillanatban történő kapkodást és további nem várt dolgokat is.

Először is az volt a terv, hogy az este végén adásba kerül egy skype-interjú a győztessel, de hiába állt készen Dani, adásba adni nem tudták az interjút, mert a hang valahol elkallódott az éterben.

Másodszor a tömeges roncsgyártás és a Safety Car uralkodása a vezető helyen a verseny nagy részében csak azért nem történt meg, mert a játékban a vizuális törésprofil ki van kapcsolva, SC pedig nem is létezik. Ellenkező esetben bizony a második verseny rajtja után még most is ott ülnénk és néznénk, ahogy a rommá zúzott e-autókat az e-trélerek az e-garázsok elé fuvarozzák, mialatt e-pályamunkások az e-szalagkorlátot próbálják megjavítani, és az e-törmeléket összesöpörni… Na, ugye, milyen jó, hogy nem igazából csináljuk! Teddy Clairet is ki volt akadva azon, hogy a driving standard-et is sikerült integrálni, ezáltal a második futam gyakorlatilag Peugeot-k nélkül ért véget. Amikor megjegyeztem, hogy annyi jó azért van a dologban, hogy nem kell egy vagon pénzt alkatrészre költeniük és egész éjjel autót szerelniük, megkönnyebbült nevetéssel nyugtázta: „Hála a jó istennek! 😀 😀 ”

Említettem, hogy a második futam Peugeot-k nélkül ért véget, ám nem azért, mert Aurélien Comte járgányát ismét darabokra zúzták volna (tavaly ez 7 valós hétvégén ötször sikerült)… Őt, Julien Brichét, Abdulla Ali Al-Khelaifit és José-Manuel Sapagot nem is láthattuk szinte egyáltalán. Bár a szabadedzésen még mind megvoltak, amint a közvetítés és az időmérő elkezdődött előbb a két Európán kívüli versenyzőt, majd Comte-ot is kidobta a szerver. Az újracsatlakozási kísérleteknek az lett a következménye, hogy mindnyájukat ki is tiltotta, tehát ők az időmérőt sem kezdhették meg. Briché ugyan megkezdte az időmérőt, de folyamatos hibaüzeneteket kapott a szervertől, hogy magasan pingel* (nem mintha erről ő tehetett volna), végül a szerver őt is kitiltotta, tehát ő sem tudott részt venni egyik versenyen sem. Sőt, az első verseny végére már öt hiányzónk volt, és egyikük sem tudott visszacsatlakozni. Közben a kommentátor (sajnos Mark James volt az egyetlen, akit nem sikerült integrálni a virtuális világba, ezért Ben Constanduros kommentált) – ahelyett, hogy a szerver párbeszédablakát megnézve értelmes információt adott volna erről – azon poénkodott, hogy ennyi ping-problémát ő még az életben nem látott, minden valószínűség szerint ezek a versenyzők WC-re mentek és lekésték a rajtot… (Egy idő után a hasonlóan értelmes megjegyzések miatt kénytelen voltam levenni a hangot…)

Szóval ilyen volt a TCR Europe első virtuális estéje, mely teljes mértékig leképezte a valóságot, ide értve a tömegzúzdát, a bíráskodást, Comte hihetetlen balszerencséjét és minden más „apróságot”. Azért megjegyzendő, hogy a virtuális világban a magyarok nehezen legyőzhetőnek tűnnek. Ha Dani így folytatja, nem kell sokat költenie gumira a valódi szezonban.

Én őszintén, szívből remélem, hogy hamarosan lehetősége is lesz felhasználni a nyereményét, az ugyanis azt jelenti, hogy újra versenyezhetünk a való világban…

Magyar Szilvia

*high ping, azaz ha valaki magasan pingel egy online játékban, az egy kommunikációs hibát takar a szerver és a játékos számítógépe között. Ez a hiba fennállhat a játékos oldalán (pl. bekapcsolva hagyta az antivírust vagy a tűzfalat), a router miatt, de a szerver oldalán is. Jelen esetben azért nem valószínű, hogy a játékosok számítógépében / routerében lett volna a hiba, mivel a briefing és a szabadedzések alatt is csatlakozva voltak a szerverhez, és ezen idő alatt egyiküket sem dobta ki a szerver. Kizárt dolog, hogy három kontinensen négy játékosnál egyszerre, a saját gépükön fordul elő ugyanaz a hiba. 

Comments

comments