Moszkvai úszóverseny, BMW sikersztori

#11 Marco Wittmann, BMW M4 DTM

Fotó: DTM Official

Egészen pontosan a szombatra időzített úszóversenyet Robert Wickens nyerte a Mercedesnek a DTM moszkvai fordulójában, a vasárnapi napfényes sétakocsikázás viszont négyes BMW győzelmet hozott.

Az időmérőt szombaton Még Gary Paffet nyerte, ezáltal nem csak a pole-ra, hanem némi látótérre is szert tett, ami szaadó esőben elengedhetetlen. A 40 perces futam alatt 22 kört sikerült a mezőnynek megtenni, időnként előfordult, hogy igen lassú tempóban. Az élről induló Paffettet közben ketten is megelőzték, Wickens állt az élre, aki elmondta, hogy a győzelemhez vezető kulcs tulajdonképpen az volt, hogy az előzés után már látott is valamit. Paul Di Resta futott be a második helyen, míg Paffett végül a harmadik lett. Az egyébként a Safety Car mögül rajtoló versenyen Maximilan Götz futott be negyediknek, míg a legjobb audisként Mattias Ekström végzett az ötödik, a legjobb BMW-sként pedig Jamie Green a hatodik helyen. Ezzel a győzelemmel Wickens átvette az összetettben a vezetést Marco Wittmanntól, de mindössze 24 órára…

A vasárnapi qualifikáción a BMW-k kiválóan szerepeltek, kaptak is még egy kis ballaszt súlyt a futamra. Ez azonban nem tartotta vissza Wittmannt és további három csapattársát, hogy négyes gőzelmet arassanak…

A mezőny száraz időben 40 kört tett meg a mintegy 4 km hosszú pályán. Az 50. versenyén induló Wittmann a pole-ból hozta haza a győzelmet a bajor márkának. Egyszerűen ma minden tökéletesen ment – mondta, ami a BMW szempontjából igaz is, hiszen az eseménydús versenyen Tom Blomquist, Bruno Spengler és Augusto Farfus kísérte be a célba Wittmannt, aki ezzel vissza is szerezte vezető helyét a tabellán.

Tehát 12 verseny után Wittmann-nak 130, míg Wickensnek 118 pontja van. A következő futam szeptember 9-11 között esedékes a Nürburgringen, mielőtt a mezőny a Hungaroringre látogat.

Az első verseny eredménye

A második verseny eredménye

Comments

comments