Csütörtökön, a délutáni órákban kiderült a Boutsen Ginion Racing sajtóközleményéből, hogy a két kínai hétvégén már rajthoz állt Ma Qing Hua ülhet be ismét Tiago Monteiro Hondájába.
Ma Qing Hua Ningbo és Wuhan után Makaón is vezetheti Tiago Monteiro Hondáját, miután a portugál pilótának – aki nem mellesleg Japánban, több mint 400 napnyi várakozást követően visszatért a versenyzéshez – még túlságosan kockázatos lenne a szűk és egyáltalán nem veszélytelen utcai pályán versenyeznie az orvosai szerint, viszont 2019-ben a korábbi Forma-1-es pilóta már végleg a magánénak tudhatja az autót.
Ami Mát illeti, a kínai kirándulás meglehetősen kalandosra sikeredett számára, aminek nem éppen örült Yann Ehrlacher vagy Rob Huff, de azért a wuhani harmadik versenyen szerzett egy szép hetedik helyet. Kína első FIA-futamgyőzetésének nem ismeretlen terep Makaó, mivel a WTCC-ben 2014-ben és 2017-ben is indult, legjobb eredménye pedig egy 8. hely, amit még a gyári Citroënnel ért el négy évvel ezelőtt.
„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a WTCR-be és a Honda Civic volánja mögé. A Boutsen Ginion Racing egy erős csapat, és akkor is kedves fogadtatásban részesítettek, amikor Kínában versenyeztem. Most, hogy már túl vagyunk az ismerkedésen, remélem, hogy gyorsan fel tudom venni a tempót Makaón, ami az első helyszín, ahonnan már rendelkezem tapasztalattal korábbról. Már végeztünk együtt a TOP-10-ben, így a cél az, hogy egy erős hétvégét fussunk, tovább fejlődve a ningbói és a wuhani hétvégéhez képest” – idézi a közlemény Ma szavait.
„Örömmel látjuk, hogy Ma Qing Hua Makaón visszatér a csapathoz. Annak ellenére, hogy a csapat, az autó és még a pályák is ismeretlenek voltak számára Kínában, nagyon jó munkát végzett, és mindenhol TOP-10-es tempót diktált, majd Wuhanban szerzett egy jól megérdemelt hetedik helyet. Ez lesz számunkra a legelső alkalom Makaó utcáin, így nagy segítséget jelent számunkra, hogy Ma és Tom [Coronel – szerk.] személyében két olyan pilótánk van, akik ismerik a pályát. Ezt szeretnénk kihasználni, a célunk pedig az, hogy remekül zárjuk az évet” – nyilatkozta Olivia Boutsen, csapatmenedzser a legújabb hír kapcsán.
A Túraautó Világkupa mezőnye november 15-e és 18-a között, azaz a jövő hétvégén látogat el a Circuit da Guia pályára, amitől – a korábbi évek tapasztalatai alapján – nem éppen állnak távol az olyan fogalmak, mint a káosz vagy a baleset. A világbajnokság jelen állása szerint még 7 versenyzőnek van matematikai esélye a bajnoki cím elhódítására: Gabriele Tarquini, Yvan Muller, Thed Björk, Pepe Oriola, Jean-Karl Vernay, Esteban Guerrieri, Michelisz Norbert.
A hétvége érdekessége, hogy Rob Huff 10. helyi győzelméért hajt majd, és az amúgy is 25 fős mezőnyhöz 6 (!) helyi szabadkártyást csaptak hozzá.
A program várhatóan az alábbiak szerint alakul (piros zászlók és pályajavítási munkálatok függvényében (minden idő helyi idő, és Makaó 7 órával jár Budapest előtt!):
November 15, csütörtök: első szabadedzés: 09.05-09.35; második szabadedzés: 13.30-14.00
November 16, péntek: a szombati verseny időmérője: 08.50-09.30; a vasárnapi verseny időmérője: Q1: 13.35-14.05; Q2: 14.10-14.25; Q3: 14.35-14.50
November 17, szombat: Első verseny: 14.25 (8 laps)
November 18, vasárnap: Második verseny: 08.20 (8 laps); harmadik verseny: 11.00 (11 laps)
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles