Megkésve bár, de negyediknek! (Argentin időmérő)

lopezVégre elérkezett az idő, hogy ismét WTCC versenyt láthassunk! Hosszú szünet után Argentínában gurult pályára a mezőny, ma még csak egy időmérő edzés erejéig.

Az időmérő a szokásos, csendes, átlagos mederben kezdődött, a Q1-nek csak a vége lett izgalmas, az is csak a Lada szemszögéből, ugyanis a tét az volt: melyik pilótájuk löki ki a másikat a Q2-ből. Végül Rob Huff lett a szerencsés, aki a 12. helyen tovább tudott menni, James Thompson kárára.

Érdekes módon a pénteki tesztet elhúzódó utazása miatt véletlenül lekéső Michelisz Norbert egészen jól ment az időmérő minden szakaszában, egy pillanatra sem látszott rajta, hogy hiányzik neki vagy autójának a tapasztalat péntekről.

A Q2-ben ugyancsak Huff okozta a legnagyobb boldogságot, azzal, hogy sikerült éppen a 10. helyre bejönnie, ami, ugye, a második verseny első rajtkockáját jelenti. Ennek minden bizonnyal Tom Coronel örült a legkevésbé, mivel ő így mindkét versenyre a 11. helyen ragadt.

A Q3-ba Michelisz mellett a három Citroën és a hondás Tiago Monteiro került be. Természetesen José María Lopez idejéhez egyikük sem tudott hozzászólni sem, így a holnapi rajtrácson Lopez mögött Yvan Muller, Sebastien Loeb, Michelisz Norbert és Tiago Monteiro ebben a sorrendben fogja várni a zöld lámpákat.

Eredmények:

Q1

Q2

Q3

A holnapi futamokat az Eurosport élőben közvetíti este 19 órától.

Fotó: fiawtcc.com

Comments

comments