„Köszönök mindent, papa! ”

Fotó: fiawtcc.com

Fotó: fiawtcc.com

Valahogy a tavalyról olyan jól összeérett mezőny nagyjából együtt maradt. Együtt mókáznak, szellemeskednek, nevetnek a fiúk Marokkóban is, csak egy valaki lóg ki a sorból. Neki most ehhez érthetően nincs kedve. Dusan Borkovic nagyon is vidám fickó, de elveszítette azt az embert, aki az egyik legfontosabb volt az életében, és talán a legfontosabb egész karrierjében: az édesapját.

Jovan Borkovic a nehéz idők ellenére is Szerbia (illetve az akkori Jugoszlávia) egyik motorsport hőse volt, két és négy keréken egyaránt megállta a helyét. 1974 és ’76 között a jugoszláv bajnokság 175 ccm-es kategóriájában mindannyiszor az első három között végzett év végén, 1975-ben meg is nyerte a géposztály bajnoki címét. Dusan az ő hatására döntött úgy, hogy autóversenyző lesz belőle, bár testi adottságai inkább predesztinálták volna kosárlabdázónak.

Az édesapa később minden energiáját abba fektette, hogy fia karrierjét egyengesse, és sikerrel is járt: Dusan már a második évét kezdte a WTCC-ben.

Fia első dobogójt még megérte Jovan Borkovic, az első győzelmet azonban sajnos nem. 2015. április másodikán, pár nappal 65. születésnapja előtt elhunyt.

Bár a gyász nagyon megviseli, Dusan mégis úgy döntött, rajthoz áll Marokkóban, és apja emlékének szenteli a hétvégét. Autójára, a motorháztetőre fekete betűkkel van írva: „Thank you for everything, Dad! ♥”

Bár fizikailag jelen van a pályán, Dusan nincs velünk a hétvégén. Gondolatai otthon maradtak az emlékeinél. Az időmérőn sem ment neki úgy, ahogy tudott volna, ha minden rendben van.

„Azt hiszem, nem vagyok itt fejben. Eldöntöttem, hogy vezetni fogok apám emlékéért, de nagyon nehéz heteken vagyok túl és az autó sincs a toppon. Nem hinném, hogy elfelejtettem vezetni, csak egyszerűen nem vagyok jól. ” – mondta.

Akik ismerik Dusant, jól tudják, hogy amilyen magas, olyan nagy a szíve, és a nagy szív nagyon tud fájni. Mindannyian együtt érzünk vele és családjával, és kívánjuk, hogy mielőbb térjen vissza a pályára gondolatban is!

(Jovan Borkovic emlékvidejója itt megtekinthető.)

Magyar Szilvia

Comments

comments