Könnyes búcsú és bajnokavató a Hockeheimringen

dtm-1476630991

DTM Official

Azok után, ahogy a szombati verseny alakult, Marco Wittmann-nak és Edoardo Mortarának jutott a feladat, hogy a bajnoki címért küzdjenek meg. Wittmann egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, bár a Hungaroringen elvett pontjai hiányoztak neki. Az Audinak azonban volt egy ronda meglepetése is a szezonzáróra…

A szombati versenyt Miguel Molina nyerte. Az Audi spanyolja már az első kanyarban az élre állt, és ott is fejezte be a futamot. A verseny feléig úgy tűnt, hogy Wittmann már szombaton bajnok lehet, mivel stabilan a második helyen autózott, míg Mortara a nyolcadikon állt. Az olasz végül úgy tudott feljönni a harmadik helyig, hogy a DRS-t nagyon okosan használta, az egész stratégiát erre építette ő és csapata. Bár ezzel életben tartotta az Audi bajnoki reményeit, ami az egyéni címet is illeti (hiszen a gyártókét már megszerezték az ingolstadtiak), nagyon nagy szerencse is kellett volna neki ahhoz, hogy valóban haza is vigye azt vasárnap este.

Szombat este történt még valami, ami igen fura fényt adott a hétvégének: az Audi telefonon rúgta ki Timo Scheidert. Scheider a hétvége előtt két nappal, egy telefonhívásból tudta meg, hogy az Audi nem kíván szerződést hosszabbítani vele. Ezt az érintett szombaton este, egy általa sebtében összeszervezett sajtótájékoztatón, könnyek között osztotta meg a nagyvilággal… Igen, a BMW is megvált Martin Tomczyktól és António Félix da Costától, emberi körülmények között, szervezett nekik sajtótájékoztatót és elbúcsúztatta őket. Timo Scheider pedig 16 év DTM versenyzés és két bajnoki cím után ott ült egy összedobott sajtótájékoztatón, és sírva mondta, ami mondott: „Ez életem egyik legérzelmesebb pillanata, 16 DTM-ben eltöltött év után. Két bajnoki cím és sok pozitív és negatív dolog után, amik azzá az emberré formáltak, aki most vagyok. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részese volt a karrieremnek, köztük az Audinak, akiknek 11 évig vezettem és két bajnoki címet szereztünk együtt…”

A vasárnapi versenyen aztán hiába indult Mortara elölről, hiába vezetett a versenyen és hiába nyerte meg azt. A legközelebbi márkatárs, aki segíteni tudott volna neki, éppen a 14. helyen haladó Timo Scheider volt, így csak magára számíthatott, meg arra, hogy Wittmann-nal történik majd valami. De nem történt. A világ legrosszabb érzése lehet az, amikor mindent, de tényleg mindent megteszel, de nem a te kezedben van már a bajnoki cím sorsa. Marco Wittmann végigment a negyedik helyen, így négy ponttal megverte az élen végző olaszt az összetettben.

Mortara talán a világ legszomorúbb győztese volt ezzel, míg Wittmann fel sem állt a dobogóra, de így is második bajnoki címét szerezte. BMW boldogság, keserű Audi győzelem és Cristian Vietoris és Paul Di Resta révén két Mercedes dobogó. Ilyen volt a díjkiosztó a szezonzárón, Hockenheimben.

Mindez alatt Timo Scheider kiszállt a célegyenesbe leparkolt kocsijából, búcsúcsókot nyomott az Audi motorháztetőjére, és nekifutásból a közönség közé dobta versenyzőkesztyűit. Így ért véget egy pályafutás…

Az első verseny végeredménye

A második verseny végeredménye

Magyar Szilvia

Comments

comments