Kicsi a rakás portugál módra

Fotó: Paulo Maria / DPPI

Az elhúzódó időmérő edzés után alig maradt némi szünet, mert a mezőny hamarosan felsorakozott a szombati verseny rajtjához. Ahhoz a rajthoz, ami után olyasvalami történt, ami még soha a WTCC és a WTCR történetében: többen is súlyos sérülésekkel kerültek kórházba.

Rob Huff és Mehdi Bennani jól kapták el az első sorból a rajtot, és körülbelül három kanyart meg is tettek, nagyjából egymás mellett. Bennani végig lökdöste Huff autóját, és az utolsó alkalommal az első kereke koccant Huff hátsó kerekével. Egy normál pályán semmi gond nem lett volna. Huff rondán kikötött volna a bukótérben, majd összeszedte volna az autót és a mezőny után ered. Ez viszont nem egy normál pálya, Huff belecsapódott a szalagkorlátba, visszapattanva eltalálta Bennanit, aki a levegőbe emelkedett, majd rázuhant Huff és a már belé csapódott Thed Björk autójára. Michelisz Norbert autójának oldala megsérült, de ő volt az egyetlen, aki a dugónak ezen az oldalán kötött ki. Mindenki más belehajtott a roncsokba, a hátul lévők meg egymásba.

Huff autójából sok nem maradt, de az is égett. Björk és Gabriele Tarquini ugrált át a roncsokon, hogy segítséget nyújtsanak a jobban megsérült társaiknak. James Thompson is csatlakozott hozzájuk. Mind Huff mind pedig Bennani sokkos állapotban voltak, de Thompson még percekkel később sem tudott beszélni, mert elsírta magát.

Huff alhasi fájdalmakra panaszkodott, Bennani esetében borda és medencetörés gyanúja merült fel, Björk meg azt mondta, hogy kutya baja, és nem ment be a kórházba. Végül az SLR két versenyzőjét vitték be a városi kórházba, állapotukról holnap reggelre ígértek felvilágosítást.

A romhalmazból kihalászták a szerelhető autókat, a többi egyértelműen kukás (egész oldalak hiányoznak némelyikből). A szalagkorlátot ezek után másfél órán át szerelték, és a csapatok is megpróbáltak mindent a szerelhető autókkal. Michelisz autójában sérült a bukócső, nem állhatott rajthoz a második próbálkozáskor. Yvan Muller viszont nagyon elrontotta az első rajtot, így ő a mezőny végén érkezett és minimális károkat szenvedett csak. Szerelhető volt a két zengős Cupra és mindkét Peugeot, de sokaknak itt véget ért a hétvége. És ha nem is lennének kórházban, az SLR akkor sem tudna autót adni versenyzői alá: gyakorlatilag megsemmisültek a járművek!

Olyan két órás késéssel, a 27 fős mezőnyből 19-en tudtak odaállni a megismételt rajthoz, az alábbi sorrendben: Yvan Muller, Esteban Guerrieri, Gabriele Tarquini, Jean-Karl Vernay, Pepe Oriola, Banjamin Lessennes, Aurelien Comte, Tom Coronel, Nathanael Berthon, Gordon Shedden, Frederic Vervisch, Aurelien Panis, Denis Dupont, Fabrizio Giovanardi, Jose Rodrigues, Mato Homola, Edgar Florindo, Nagy Norbert, Szabó Zsolt.

Ha valakiben kétségek merülnének fel a sorrendet illetően, annak tudnia kell, hogy újraindításkor a piros zászló előtti kör állását veszik alapul. Jelen esetben ez a rajtsorrend volt, természetesen a hiányzókat leszámítva, és, mivel Muller előtt senki nem maradt, akinek ép autója lett volna, így ő állt előre.

A biztonsági autó mögött tettek meg 3 kört, mielőtt útjára engedték a megmaradt mezőnyt. Melyben ezek után sok minden nem történt. Időrendben körülbelül az alábbi eseményeknek lehettünk szemtanúi: Tom Coronel feladta a versenyt, Vernay csaknem a korlátba paszírozta Pepe Oriolát a joker köréből visszajövet, Giovanardi hosszan szelte keresztbe-hosszába a kék vonalat joker körön (amit épphogy nem kéne átlépni). Denis Dupont hagyta az autóját a korlát mellett, aztán jól átszaladt a pályán. Egy darabig lengették a sárga zászlókat, de az autót nem sikerült megmozdítani, és aztán mindenki megjegyezte, hogy ott van, tehát a sárga okafogyottá vált. Panis autója is lerobbant, majd jött Aurelien Comte, és végrehajtotta az egyetlen előzést az egész futam során! Lessennes esett áldozatul a Peugeot franciájának, de ha tart még egy kicsit a verseny, bizony Comte nekimegy Vernay-nak is egy jól irányzott előzési kísérlettel.

Tarquini az utolsó kanyarban veszítette el harmadik helyét, talán a felfüggesztés, talán a gumi adta meg magát, így aztán Oriola el tudott mellette menni.

A verseny végeredménye: Muller, Guerrieri, Oriola, Tarquini, Vernay, Comte, Lessennes, Berthon, Shedden, Vervisch, Giovanardi, Homola, Florindo, Nagy és Szabó.

Panis nem fejezte be a versenyt, így nem tudhatjuk, hogy állt-e szándékában joker kört letölteni, de a versenybírák, biztos, ami biztos, adtak neki egy 10 másodperces büntetést a be nem fejezett versenytávjához, hátha nem akart kimenni jokerre abban a 3 körben sem, amit nem tett meg végül.

„Életem legjobb rossz rajtja volt!” – mondta Muller a sajtótájékoztatón, és tökéletesen igaza volt! Soha jobbkor nem csúszott le az első pozíciókért való harcról.

Sajnálatos módon jellemző volt, hogy a történtek ellenére például Esteban Guerrieri pezsgőt locsolt a dobogóról, és a verseny után versenyzői parádé és utcabál vette kezdetét. Mintha el is felejtették volna, hogy két versenyzőtársuk kórházban van.

A sajtóiroda pontos tájékoztatást csak reggelre ígért Huff és Bennani állapotáról, ám Huff néhány perce a Facebookon tájékoztatta a barátait, rajongóit és ismerőseit, miután megköszönte a feléje áradó aggodalmat és biztatást: „Kicsit ütött-kopott állapotban vagyunk, és fáj mindenhol, de semmi olyan nem történt, ami nem gyógyulna meg.” Reméljük, igaza van!

Magyar Szilvia

Comments

comments