Ketten maradt a B3…

Duca 1

Fotó: Dusan Borkovic média

Mivel a TCR és a WTCC egyazon hétvégére esik ismételten, a TCR eseményeiről a csapatok és a sorozat sajtóközleményeiből értesülünk, és ezeket próbáljuk megosztani.

Sajnos a B3 csapatának nem jól indult az idénynyitó, Tassi Attila autója megsérült és nem tudták kijavítani a hibát. Íme a csapat sajtóközleménye az esetről.

“Keményen dolgozott a csapat éjszaka, a SEAT Sport közreműködésével próbáltuk megmenteni Tassi Attila tegnapi szabadedzésen súlyosan megsérült autóját. Akkora volt a frontális ütközés, hogy nem csak az autó orra tűnt el, de deformálódott a kaszni eleje is és az első nyúlványok teljesen összegyűrődtek.

Bizonyos szempontból ez jó dolog, hiszen pont ez nyelte el az autó mozgási energiáját, így Attilára kisebb lassulás hatott, viszont így konkrétan egy másik autó elejét kell felhegeszteni a szélvédőtől előre, mert a fém elemek nagy mértékben deformálódtak.

A jelenlegi cél az, hogy legalább a következő versenyre, Estorilra elkészüljön az autó. Most 7500 km-re vagyunk onnan, ezért ez is egy szép kihívás lesz, de mindent megteszünk, hogy Attila bizonyíthasson.

Mostantól teljes erőbedobással a mai napra fókuszál a csapat. A Bahreini futam tovább folytatódik, két pilótánk Dušan Borković és Mato Homola otthoni idő szerint 12:00-kor kezdi az időmérőt.”

Videóinterjú Tassi Attilával.

Comments

comments