Je t’aime, Dijon-Prenois

Ultimate Cup Series, 2. forduló, Dijon-Prenois
Fotó: Magyar Szilvia

Az egész egy héttel korábban kezdődött, még Albiban. Több mint másfél év után sikerült olyan paddockban tevékenykedni, ahol voltak emberek. A maszkokat és a viszonylag nagyobb távolságot leszámítva egészen hasonlított már a „normális” életre. Az Ultimate Cup Series dijoni fordulója egy héttel később volt esedékes és elég izgalmasra sikerült. Már egy magyar újságírónak, aki először jár ennek a sorozatnak egyik rendezvényén.

Találkoztam régi jó TCR-es ismerősökkel: Brichéék mellett fut az egyik mezőnyben Aurélien Comte öccse, Calvin, illetve a Clairet testvérek is feltűntek, ők egy másik kategóriában. Mindketten családi csapattal érkeztek, az előbbiek olyannyira, hogy senki más nem is volt a csapatban, mindössze 6 családtag és egy kutya.

“Clairet-ék várják családtagjukat a kijáratnál”
Fotó: Magyar Szilvia

Dijon-Prenois pályájáról két dolgot érdemes tudni: először is olyan 15 km-re fekszik Dijontól, és semmiféle tömegközlekedés nem köti össze Prenois kis faluját a nagyvárossal. Szóval, aki oda megy, menjen autóval. A másik, hogy ez egy fantasztikus pálya, az egész versenynaptár leghosszabb egyenesével, modern kiszolgáló-épületekkel, hihetetlen szintkülönbségek és kanyarok olyan kombinációjával, melyek a legtapasztaltabb versenyzőket is megizzasztják. (Leírni nem lehet, azt látni kell!) Ja, és néha esik az eső. Nem kicsit…

Először is a véletlenek és az egymásról mit sem tudó személyes döntések különös összjátéka révén a Briché család vendége voltam. Úgy értem, már jó egy hete… Másodszor – én egész életemben ettől féltem, hogy egyszer ilyen elő fog fordulni – a megérkezés napja nem egyezett meg azzal a nappal, melytől a szállásom élt Dijonban. Ebből következően új dolgokat próbálhattam ki: milyen egy kamionban aludni. Otthon csak akkor próbálják ki, ha van kamion és kempingágy a tízpróbás sportboltból, meg, ha jó meleg van éjszaka is, ugyanis kis híján én majdnem odafagytam. Amúgy ez a fajta kempingágy elég kényelmes. A kipakolt felszerelés-szállító kamiont NEM alvásra tervezték egyébként, szóval visszatekintve én abban a kamionban nemaludtam szerda éjjel.

Ami egyébként a jó előre lefoglalt szállást illeti: őnekik nyilván nem hiányzik a bevétel már másfél éve, mert addig problémázott az érkezési időponton a szállásadó, hogy jól lemondta az egészet csütörtökön, úgy másfél órával az érkezés előtt. A dolog abszurditását növeli, hogy végül az az Aurélien Comte és családja oldotta meg a problémát (már tudniillik azt, hogy nem kívántam a további éjszakákat is a kamionban tölteni), akinek eddig mindig mi igyekeztünk nagy nehézségekre megoldást találni.

Volt csütörtökön – szerencsére ebédszünetben – akkora vihar, hogy a sátrakat minden létezőhöz hozzá kellett kötni, hogy el ne vigye őket a szél. Leginkább a versenyautók voltak nagy segítségünkre, hogy a földön tartsunk mindent. Épp Comte-ék sátrában vészeltem át a vihart, amikor annak rögzítése után Aurélien morcosan megjegyezte: „Üdvözlünk Dijonban!” – annak érzékeltetésére, hogy itt ez mindig így megy.

Az okos ember nem pakol le sátorpadlót 2 nagy sátor alá, mert minek, és mert azt a végén fel kell szedni. Az kis, családi csapat lepakolja, mert azt úgy kell és kész. – Nyilván ki lehet találni, hogy hol ért bokáig a víz a felhőszakadás után… Igen, ott, ahol spórolni akartak az erőfeszítéssel, de 10 év rutinjából már tudniuk kellett volna, hogy úszás lesz a vége… 😊

Régi TCR-esek, ha találkoznak… (Julien Briché és Aurélein Comte)
Fotó: Magyar Szilvia

Szakmailag a szervezés még hagy maga után kívánnivalót, de épp csak most kezd összeállni valami a Covid után. A Peugeot 208-as kupa a télen integrálódott az Ultimate Cup Series-be, még mindig 40 fölötti nevezővel. A 308 Racing Cup mezőnyéből megmaradt autókat (és helyenként versenyzőket) láthatjuk itt is egy vegyes sprint kategóriában, illetve Albiban jóval többen voltak, szintén egy vegyes túraautó mezőnyben.

A 208-asoknak van 2 időmérőjük és 4 versenyük, minden második verseny az előző eredményének fordított rajtrácsa az első 10 helyen. Ez azt jelenti, hogy ha a versenyzőnk az első időmérőn a 10. helyre kvalifikál, majd ott végig is megy, akkor van egy pole-ja a második versenyre. Ha a második időmérőn a 21. helyet szerzi meg, onnan indul a 3. futamon, és ha nem fejezi be azt (vagy nem az első 10 között), akkor a 4. versenyen ugyancsak a 21. helyről indulhat. (Ahogyan ez az ifjú Comte-tal történt.)

Egyébként Calvin Comte-nak ez az első teljes idénye, és a 3. olyan hétvégéje életében, ahol sprint (és nem endurance) kategóriában futott, de már másodszor állt fordított pole-ban idén, és épphogy lemaradt a dobogóról a második versenyén.

„A sebességgel, az autóval és a mutatott teljesítményemmel elégedett vagyok, az eredményekkel már nem annyira” – összegezte Calvin a hétvégét. Mindazonáltal pozitív jövőképe van, ami egy ekkorka csapatban egy ekkora világjárvány után igencsak elkel.

– Mi a célotok ezzel a csapattal? – kérdezem a bátyját, aki Európa-kupa győztes és többszörös nemzeti bajnok létére egymaga (!) szolgálja ki az öccsét, mér guminyomást, cserél kereket, vezet gumiskocsit, elemez adatokat a számítógépen és állítja be az autót.

– Idén szeretnénk megszerezni az első dobogónkat. Szeretnénk még egy autót, de a leendő versenyzőnk egyelőre nem tud csatlakozni hozzánk. Aztán jövőre vagy később szeretnénk indulni 3 autóval a Clio kupában (az európai Clio kupára gondolt) – mondta Aurélien.

– És a saját jövődről tudsz valamit?

Csak a fejét rázza. Aztán kiböki:

– Tudod, voltak álmaim, csak pénzem nem volt hozzá…

Szégyen és gyalázat mindazokra a döntéshozókra nézve, akiknek a lelkén szárad, hogy sem ő, sem más Európa- és világbajnokok nem „engedhetik meg maguknak”, hogy versenyezzenek. És sajnos, ami azt illeti, a kis csapatnak is elkelne az anyagi támogatás, de hol találni szponzorokat ezekben az időkben? (A második versenyző is anyagi okok miatt nem tud csatlakozni hozzájuk.)

Egyszemélyes csapat. Ebben a sorozatban elegendő.
Fotó: Magyar Szilvia

Ami a JSB-t illeti, no meg a futamok végeredményét, Florian Briché motorja a második versenyen megadta magát, s cseremotor nem lévén kéznél, Florian edzőként folytatta. Tevékenységének is köszönhetően a hetes rajtszámmal versenyző, még bőven középiskolás korú Joran Leneutre aratott junior kategóriában, összetettben is megmutatta, hogy kell győzni, és az utolsó versenyen azt is, hogy kell bukfencet hányni az autóval a kavicságyban. Szerencsére az ifjúnak haja szála se görbült és nagyobb kár az autóban sem esett…

Leneutre győzelmén túl Florian Briché és Antoine Blondeau révén a JSB mindent vitt, ám utóbbi versenyzőt az utolsó futamról kizárták, így a csapat összesen három győzelemmel távozhatott végül.

Lehet, hogy jó lesz emlékezni erre a névre…
Fotó: Magyar Szilvia

Ami a vegyesfelvágott GT Sprint versenyeket illeti, Jimmy Clairet négyből négy győzelmet húzott be, bár a JSB kék Peugeot 308-asával versenyző Xavier Fouineau többször is megizzasztotta. A jelenleg szintén tesó-kiszolgáló módban üzemelő Teddy-vel viszont megegyeztünk abban, hogy eléggé érdekes érzés úgy versenyezni, hogy 5-6 kategória, és kategóriánként 1-7 autó van a mezőnyben. Leginkább olyan érzés, mintha nem is versenyt futna az ember…

A csütörtöki felhőszakadás után a környék a szebb arcát mutatta, a pénteki és a szombati napot verőfényes napsütésben abszolválta a sorozat.

Nagyon nehezen indult, fáradtan folytatódott, de mindent összevetve jól és kicsit napégetten végződött az első hétvégém Dijonban. A pálya karakterisztikája pedig olyan fantasztikus, hogy kétlem, hogy ne szeretnék még ide visszamenni!

Magyar Szilvia

Comments

comments