Itt a 2019-es DTM versenynaptár

Ebben a látványban nem lesz részünk 2019-ben
Fotó: Schneider Erika

Soha ilyen korán nem kaptunk még DTM versenynaptárt a következő évre. Új pályák, új kihívások várják a versenyzőket, ám mi, magyar rajongók nem fogunk örülni.

Bár a versenyautók öt európai országba is ellátogatnak jövőre, a Hungaroring nem lesz része a 2019-es bajnokságnak, így 2015 után megint parkolópályára kerül a mogyoródi aszfaltcsík. Ne felejtsük el, hogy a kecskeméti Mercedes gyár jelenléte Magyarországon erőteljesen hozzájárult a DTM jelenlétéhez hazánkban, ám a Merci kiszállásával valószínűleg a győri Audi, és a most épülő, miskolci BMW gyár lobbija nem volt elég, hogy a magyar helyszín megmaradjon a sorozatban.

A Német Túraautó Bajnokság 2019-ben kilenc versenyhétvégével jelentkezik majd. Ahogy az lenni szokott, a Hockenheimringen kezdünk május elején, és itt is fejezzük be a szezont október elején. Ezen kívül még három német helyszínre látogatunk el: a Norisringre, a Lausitzringre, és a legendás Nürburgringre. Megmaradt a naptárban a 2018-ban is szereplő Misano, és Brands Hatch, a holland Assen viszont, amit a Moto GP rajongók már jól ismerhetnek, teljesen új helyszín lesz a DTM történelmében, valamint 2003 után visszatér a belga Zolder.

A betétsorozatok még nem minden pályán rögzítettek, ám azt már most lehet tudni, hogy a nemzetközi F3 sorozat minden helyszínre elkíséri a DTM-et, illetve bemutatkozik a napokban beharangozott W Series, ahol csak és kizárólag női versenyzők mérik össze tudásukat.

A hivatalos ITR teszteket áprilisban rendezik a Lausitzringen.

Íme a teljes naptár az időpontokkal, és a már ismert betétprogramokkal:

2019. április 15-18., Lausitzring, Németország (teszt)

2019. május 3-5., Hockenheimring, Németország (W Series, F3, Porsche Carrera Cup Deutschland)

2019. május 17-19., Zolder, Belgium (W Series, F3, Porsche GT3 CUP Challenge Benelux, Belcar Endurance Championship)

2019. június 7-9., Misano, Olaszország (W Series, F3)

2019. július 5-7., Norisring, Németország (W Series, F3, Porsche Carrera Cup Deutschland)

2019. július 19-21., Assen, Hollandia (W Series, F3, Porsche GT3 Cup Challenge Benelux, Lotus Cup Europe)

2019. augusztus 9-11., Brands Hatch, Nagy-Britannia (W Series, Formel 3, Lotus Cup Europe)

2019. augusztus 23–25., Lausitzring, Németország (F3)

2019. szeptember 13–15., Nürburgring, Németország (F3, Lotus Cup Europe, Porsche GT3 CUP Challenge Benelux)

2019. október 4.–6., Hockenheim, Németország (F3)

A japán Super GT-vel közös két esemény időpontjait később jelentik be.

Schneider Erika

Comments

comments