Ismét Spanyolországba megy tesztelni a WTCR

Fotó: Paulo Maria / DPPI (FIA WTCR Media)

2018 után 2019-ben is Barcelonában kerítenek sort a WTCR kétnapos kollektív gyakorlására, közvetlenül a marokkói nyitóhétvége előtt.

Pénteken délelőtt bejelentették, hogy a tavalyi év után 2019-ben is visszatér a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a spanyolországi Circuit de Barcelona-Catalunya pályára egy kétnapos teszt erejéig. A gyakorlásra március 28-29-én kerül majd sor, tehát mindössze alig több mint egy héttel azelőtt, hogy elrajtolna a szezon Marokkóban.

Az eseményen várhatóan a legtöbb versenyző jelen lesz, de akadni fognak néhányan, akik igazoltan lesznek távol, mert az International GT Challenge 8 órás versenyén kell helytállniuk az Amerikai Egyesült Államokban, a legendás Laguna Seca-i pályán, ahol a bajnokság második fordulóját rendezik.

Az első hétvége résztvevői listája alapján benne lehet a pakliban Nick Catsburg, Augusto Farfus, Gordon Shedden és Frédéric Vervisch távolléte is, de hozzá kell tenni, hogy miután nem kisebb versenyről volt szó, mint a bathursti 12 órás – amire értelemszerűen nagyobb az érdeklődés általában –, lehetséges, hogy nem kell mind a négy pilótát nélkülöznünk.

„Eléggé nyilvánvaló, hogy Barcelonára esett a választásunk a kétnapos hivatalos teszt megrendezése kapcsán. Ez ugyanis már egy bejáratott teszthelyszín, amely kifogástalan létesítményekkel rendelkezik, miközben a pálya nyomvonalát remek kanyarok tarkítják, ráadásul még az elhelyezkedése is kedvező a csapatok számára abból a szempontból, hogy Marokkó, az új szezon első helyszíne felé haladva útba esik” – nyilatkozta François Ribeiro, az Eurosport Events feje és a bajnokság promótere.

„Nagyon boldogok vagyunk amiatt, hogy egy újabb FIA-besorolású szériát láthatunk vendégül, amely zsinórban másodjára választott minket teszthelyszínnek, méghozzá létesítményeink minősége okán. Ez segít megerősíteni a pozíciónkat, mint egy olyan pálya, amely viszonyítási alapot biztosít a csapatok és a gyártók számára világszerte” – tette hozzá Joan Fontserè, a barcelonai pálya általános igazgatója.

Ez a teszt elsősorban azt szolgálja, hogy azon csapatok is bejárathassák a technikát még a szezon kezdete előtt, amelyek büdzséje nem teszi lehetővé azt, hogy önállóan teszteljenek. Ennek értelmében a tesztnapok eredményei nem lesznek igazán mérvadóak az erősorrend szempontjából: tavaly speciel az a John Filippi futotta meg a leggyorsabb kört 1:54.443-mal, akit aztán a bajnoki tabella 26. helyén rangsoroltak a Campos Racing Cuprájával, 15 világkupa-egységgel a neve mellett.

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments