
Fotó: Magyar Szilvia
A TCR Europe szombati futama előtt picit csepergett az eső, de többre nem futotta a hockenheimi felhőkből, szerencsére. A verseny így is úgy nézett ki, mint a vidámparki, fényvadászós dodgem-parti: már az is nyertesnek érezhette magát, akinek egészben maradt az autója.
A rajtnál Files jól indult, mögötte csatázhattak volna a helyekért, de Comte most – szokásától eltérően – nem rajtolt valami fényesen. A helyezkedésben végül a hatodik pozícióban kötött ki, ahonnan elindult. Aki viszont jó nagy kavarodást idézett elő, az Santiago Urrutia volt, aki úgy beragadt a rajtnál, hogy alig győzték a többiek kerülgetni. Szerencsére nagyobb baj ebből még nem lett. Briché a 10. helyről jött föl Comte mögé, majd ez első adandó alkalommal le is vadászta.
Files mögött Engstler, Potty, Magnus, Bäckman, Comte, Briché, Filippi, Paulsen, Homola volt az első 10 sorrendje, de Homola gyönyörű ralikrossz mutatványa után Lloyd feljebb lépett a 11. helyről. Amikor a második körben fordultak az első kanyarba, Comte rövidre akarta zárni a saját ívét, de a körülötte haladók közül nem mindenki vette észre, hogy a kis francia is be szeretne ott fordulni. Leginkább Lloyd hagyta ezt figyelmen kívül, jól összetörvén mind a saját autóját, mind pedig a Peugeot-t. Előbbi meg is adta magát, így a partra vetett Honda-hal elvontatásáig sárga zászló lépett életbe.
Kicsit később Briché Andreas Bäckmant is megelőzte, a Clairet testvérek Nagy Danival és Paulsennel keveredtek csatába. A következő vágóképen Paulsen félreállt. Comte, Urrutia és Luca Filippi csatáztak, és igaz ugyan, hogy időnként az Audi és a Hyundai erőfölényben lévőnek tűnt a sérült Peugeot-val szemben, ugyanakkor Comte a visszafordítót és a hátsó kanyarkombinációt mindig meg tudta úgy fűzni, hogy visszakerüljön az eredeti pozíciójába.
Az élen a sorrend változatlan volt. Luca Filippi kezdett hátracsúszni és a Clairet fivérek elmentek mellette. Ekkortájt hajtott a boxok elé Tenke Tamás, és szintén kiszállt a versenyből. A Comte – Urrutia csata tovább folyt, Lilou Wadou is kiszállt a garázsok előtt. Közben Luca Filippit láttuk keresztben a pályán, Borkovic segített neki megtalálni ezt a pozíciót, az esetet (sok-sok másikkal együtt) vizsgálat alá vonták.
Briché, szokásához híven ismételt figyelmeztetést kapott a track limitről. Nem ő volt az első a mai napon, de ő minden létező versenyén eljátssza ezt! Borkovic autójának eleje rendkívül viseltes volt, le sem tagadhatta volna, hogy valakit megcsókolt hátulról. Nem csak a motorháztető lifegett felfelé, de az autó alja is lefelé! Briché csatázott Potty-val, Comte meg újabb fejezetet nyitott Urrutiával. A csatákat felfüggesztette a tény, hogy Homola elásta magát a sóderben és be kellett küldeni a Safety cart. A szlovák később hevesen reklamált autójának nem kifejezetten finomkodó eltávolítása miatt – eléggé érthető módon!
Tom Coronel keveredett Clairet-k közé, Nelson Panciatici csatlakozott a bulihoz. Végül Coronel a Hyundai franciáját ütötte-vágta és a Clairet-fiúk megmenekültek, de addig ment az adok-adok Coronel részéről, hogy kapott egy figyelmeztető zászlót, majd vizsgálat alá is vonták sportszerűtlen magatartásért.
Nagy Dani is begyűjtötte utolsó figyelmeztetését a track limit miatt, Urrutia megelőzte Magnust, John Filippi a középmezőnyben Borkovic-csal csatázott. A végére értünk a roncsderbinek, Borkovic letette a cafatokban lógó autóját a pálya szélén, mialatt Comte még utoljára fűzte fel mesterien a hátsó kanyarkombinációra a kevéssé tapasztalt Magnust. Nagy csata volt, de a franciáé lett végül a hetedik hely.
Amekkora adok-kapok volt a hatodik helytől hátrafelé, akkora nyugalom az élen. Josh Files senkitől sem zavartatva nyerte meg a versenyt Engstler és Potty előtt. Mögöttük Briché, Bäckman, Urrutia, Comte, Magnus, Teddy Clairet, Jimmy Clairet, Coronel, Panciatici, Jessica Bäckman, John Filippi és Natan Bihel végeztek pontszerző helyeken, de jelen pillanatban az eredmény még nem végleges, a folyamatban lévő vizsgálatok miatt.
Magyar Szilvia
Social Profiles