Hetest hetesre – Comte újra a WTCR-ben

Fotó: Magyar Szilvia

A WTCR sajtóirodájának ma reggeli tájékoztatása szerint Aurélien Comte váltja Jack Youngot a Vukovic Motorsport Renault Megane-jában. Comte másfél szezon után tér vissza a WTCR-be.

A sajtóközlemény értelmében Jack Youngot anyagi okok miatt nélkülözi a szlovák verseny idejére a Vukovic Motorsport. Bár anyagi támogatásnak Comte is híján van, némi remény látszik az alagút végén a francia autómárka részéről, akik jó néven veszik a francia versenyzőt a fedélzeten. A szerződés ugyanakkor egyelőre csak a szlovák hétvégére szól.

Comte régi kapcsolatai útján segítséget nyújtott az új autó fejlesztésében a téli teszteken, de anyagi források híján eddig nagyobb szerep nem jutott számára a csapatnál. Miután a Peugeot anyagi okokra hivatkozva leépítette a támogatott versenyzők körét a TCR Europe-ban, az ifjú franciának nem maradt elérhető ülés TCR kategóriában. A családi csapat futtatásában segédkezett a 208-as kupában, amikor néhány napja egy régi ismerős felhívta azzal, hogy van számára egy lehetőség, ha még élni kíván vele. „Minden olyan gyorsan történt, hogy még fel sem fogtam, mi folyik éppen! – mondta Comte  – Nagyon boldog vagyok, hogy visszajöhettem a WTCR-be, és köszönetet szeretnék mondani a Vukovic Motorsportnak a belém vetett bizalomért. Rendkívüli fejlesztőmunkát végeztek az autón. Most az a célom, hogy egy erős hétvégével járuljak hozzá a csapat és a Megane sikeréhez, hogy megmutathassuk az autóban rejlő potenciált egy olyan technikás pályán, amit szeretek.”

Comte 2017-ben a TCR Európa-kupát nyerte meg, akkor még egy kupás Peugeot 308-as volánja mögött az Adria Raceway-en, a DG Sport színeiben. A Peugeot 308 TCR autó fejlesztésében oroszlánrészt vállaló versenyzőt és csapatot a francia gyár 2018-ra felvitte a WTCR-be, ahol Comte egy győzelemmel, egy pole-lal és további 5 második hellyel bizonyította tehetségét úgy, hogy az autó még fejlesztés alatt állt. 2019-re a Peugeot kihúzta a dugót a világkupa programból, lóhalálában raktak össze egy lehetőséget az utolsó másodpercben a DG Sporttal az Európa-kupában, de a 2019-es év rendkívül rosszul alakult a csapat számára. Aurélien a tavaszi kényszerszünet alatt versenyzett a WTCR vegyes E-Sport sorozatában, ezzel párhuzamosan az Európa-kupa szimulátor bajnokságában is megmérette magát, ahol egy győzelmet szerzett, virtuális hazai pályán, a Paul Ricardon. A nyári WTCR E-Sport sorozatában a legjobb eredménye egy második hely volt Ningbóban.

Amióta nemzetközi TCR sorozatokban látjuk, azóta Comte neve egybeforrt a 7-es rajtszámmal, mellyel megnyerte az Európa-kupát. Mivel ugyanazzal a rajtszámmal nem versenyezhet két versenyző egy szezonban, és Jack Young már futott a hetessel idén, így Comte visszatért egy másik szerencsét hozó számhoz. A 34 számjegyeinek összege 7, ráadásul ezzel a számmal nyert néhány éve úgy egy nemzeti sorozatban, hogy több mint 100 ponttal verte el a teljes követő mezőnyt, miközben minden futamon a dobogón állt.

Ilyen elsöprő sikerre nem számíthatunk egy fejlesztés alatt álló versenyautóval, ráadásul Aurélien életében először fog GoodYear abroncsokon versenyezni, de eddigi három WTCR futama a Slovakia Ringen (egy negyedik, egy 13. és egy második hely) bizakodásra adhat okot.

Magyar Szilvia

Comments

comments