Hazai diadal a Norisringen

Fotó: Erika Schneider

A vasárnapi viadal hazai győzelmet hozott, ugyanis a nurembergi születésű Marco Wittmannt intették le elsőként a BMW M4 DTM volánja mögött. A kétszeres bajnok ezzel pályafutása hetedik és idei második győzelmét aratta, ugyanis a Hungaroringen is megnyerte a vasárnapi viadalt, három héttel korábban.

„Nagyon király volt! Abszolút áttörő siker! Életem versenye volt ez” – kiabálta a leintés után Wittmann a rádión öröm- és diadalittasan. A német BMW-s mögött Edoardo Mortara, valamint az olasz márkatársa, Daniel Juncadella végzett a dobogós pozíciókban – utóbbinak különösebb oka lehet az örömre, ugyanis első DTM-es pole pozícióját az első dobogó követte, karrierje 65. futamán.

Wittmann a hetedik helyről rajtolt, de az első köröktől fogva tántoríthatatlannak tűnt, számos párbaj révén fűzte át magát az előtte haladókon, majd a 24. körben Mortarát is megelőzte a vezető pozícióért. Az olasz mercedeses pedig már csak az utolsó pillanatokban tudta utolérni a németet, megelőzni viszont nem.

A legjobb három helyezettet a 2012-es bajnok Bruno Spengler, Lucas Auer, a 2010-es bajnok Paul di Resta, Nico Müller (Audi), a 16. helyről felzárkózó Robin Frijns (Audi), a 2015-ös bajnok Pascal Wehrlein, valamint Timo Glock követte a pontszerzők névsorában.

Négy versenyhétvége és nyolc futam után Gary Paffett – akinek a második futam közben volt egy kisebb ütközete a rivális Timo Glockkal, akárcsak a hockenheimringi szezonnyitón – vezeti a bajnoki összetettet 99 ponttal. A brit mercedeses hiába indulhatott a második helyről, még a TOP-10-ből is kicsúszott s csak a 13. helyen futott be. Tőle 6 ponttal van elmaradva Mortara, Wittmann és Glock pedig 7-7 egységnyi hátrányban követi 2005 bajnokát, de még Paul di Resta lemaradása is csak 12 pontosra rúg az 5. helyen.

Július 13-15-e között, a zandvoorti versenypályán folytatódik a 2018-as DTM-szezon, a 9. és a 10. futammal.

A vasárnapi futam végeredménye:

null

null

Kováts Olivér

Comments

comments