Girolami visszatér a Japán versenyre

girolamivr

Girolami tavaly a Nikánál próbálkozott

Nestor Girolami visszatér. Francois Riberio hathatós közbenjárására és a Eurosport jelentős támogatásával a tavalyról ismert Argentin ismét beül egy svéd csapat autójába – ezúttal egy gyári Volvóba, hogy beváltsa támogatói hozzá fűzött reményeit.

A ma délután kapott sajtóanyag szerint a termasi teszten (amit külön Girolami részére szerveztek) mutatott teljesítményével az argentin meggyőzte a Volvo vezetőségét, hogy Japánra beülhessen az egyik autójukba.

Bár a megállapodás jelenleg csak a Japán hétvégére szól, Girolami így nyilatkozott erről: „Nagyon örülök, hogy ismét részese lehetek a WTCC világának, és kaptam egy újabb esélyt, hogy bizonyíthassak versenyen. Harcolni fogok azért, hogy jövőre teljes szezont futhassak.”

Girolami egyébként 2013-ban az Argentin Super TC2000-es bajnokságban José María López mögött végzett a második helyen, majd, miután López a WTCC-be távozott 2014-ben és 2015-ben is megnyerte az ottani bajnoki címet. „Kitűnő referenciái vannak” – mondta róla Francois Riberio.

Tavaly a Nika színeiben Rickard Rydell helyett indult két versenyen Girolami, tehát a svédeknek is igen ismerősen cseng a neve.

A sajtóközlemény azzal zárul, hogy a Volvo vezetősége a fenti lépést a következőkkel indokolja: szeretnék hagyni, hogy Robert Dahlgren az STCC bajnoki címére koncentrálhasson, ugyanis ott mindössze 11 ponttal lemaradva a második a tabellán. A svéd bajnokságból még két futam van hátra.

______________________________________________

 

A sajtóközlemény itt véget ér, az alábbiakban a saját véleményem olvasható.

Nestor Girolami egy kedves srác (igazán nem az ő hibája, hogy folyton egy szívemnek kedves ember helyére ültetik be, ahelyett, hogy egyébként egy tök üres és elérhető autót „fizetne” számára a promóter), és fenomenálisan játszik csocsót. Ugyanakkor egy jó közepes szintű autóversenyzőt ismertem meg benne.

Amikor a termasi WTCC futamot megelőző sajtótájékoztatón Riberio azt mondta: „Csak várjátok ki, kit hoztunk ide tesztelni.”, már mindenki tudta, hogy ő Girolamiról beszél. Természetesen sportpolitikai és gazdasági okokból jól felfogott érdeke, hogy meghonosítson egy argentin versenyzőt a sorozatban, mielőtt López elmegy. Ennek a próbálkozásnak volt része tavaly, hogy a Hungaroringre hozatta, hogy a Lada tesztelhessen vele, s a rossz nyelvek azt beszélik, ennek a folyamatnak a része volt az is, hogy James Thompson kikerült a Ladától. Csakhogy sajnálatos módon a Peugeot (Girolami otthoni márkája) ellenlábasa az autópiacon a Renault-nak, ami viszont az új Ladát birtokolja és fejleszti. Így aztán ebből a boltból nem lett semmi. Ekkor már folyamatban volt, hogy Riberio tető alá hozza a szerződést a Nikával, Rydell helyére Girolamit ültetvén. Tény, hogy a Nikának nagy szüksége volt a pénzre, és Rydell, noha akkor már teljesen egészséges volt, önként állt félre, hogy a csapatnak legyen pénze is, meg versenyzője is.

Sajnos a Nika ennek ellenére sem tudta befejezni az idényt és jelentős tartozással a háta mögött távozott… Az idei fantom-szereplésük is ennek a tartozásnak (illetve ki nem egyenlítésének) köszönhető…

Visszatérve Girolamihoz: sajnos nem tudom, miért éppen őt erőlteti ennyire Riberio, azt meg végképp nem tudom, hogy milyen okból kifolyólag mindig egy olyan autóba, amiben már ül egy svéd. Némileg logikusnak tűnhet, hogy OK, Dahlgren menjen a svéd bajnoki címért, de a Volvonak még mindig VAN megfelelő kvalitású versenyzője.

Egy kollégától hallottam, hogy neki személy szerint Riberio kifejtette, hogy azt mondta a Volvo vezetőségének, hogy ez a teljes svéd felállás nem a legjobb ötlet. Nos, amikor legutóbb hallottam azt, hogy Riberio megmondta valakinek, hogy mi nem jó ötlet, akkor az a Lada volt, meg Thompson és Mikhail Kozlovszkij.

Felfogtam, és mindenki felfogta, hogy a sorozatnak gazdasági okokból szüksége van egy argentin versenyzőre. A kérdés pusztán az, hogy ennek a versenyzőnek miért feltétlenül Nestor Girolaminak kell lennie (van bőven felhozatal Argentínában), illetve ha már bárhonnan bárkit is beültet a sorozatba annak promótere (ez azért nem egy bevett szokás, a promóter nem erre való), feltétlenül muszáj az illetőt egy már foglalt autóba ültetni? 

Magyar Szilvia

Comments

comments