Francia boldogság (WTCR, 2. verseny)

Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI

A zandvoorti második versenyen Aurélien Comte, a DG Sport Compétition és a Peugeot is megszerezte az első győzelmét a Túraautó Világkupában, révén annak, hogy a francia a rajt utáni métereken az élre tört. Mögötte még a Münnich versenyzői állhattak dobogóra, a magyarok közül a legelőrébb Szabó Zsolt zárt, a Hyundaiok pedig kvázi tehetetlennek bizonyultak a túlzásba vitt BoP-módosítások miatt.

A ma reggeli időmérő fordított rajtrácsának értelmében James Thompson állt az első rajtkockában, mellette Aurelien Comte. A tegnapi versenyből tudtuk, hogy a Peugeot franciája tud valamit ezen a pályán, tehát már nem volt meglepetés, ami történt.

Jean-Karl Vernay a boxutcából, a tegnapi 10 rajthelyes büntetés okán Michelisz Norbert pedig a rajtrács végéről indulhatott. Sajnos a Hyundaiok szereplése még annyira sem volt jó az időmérőn, hogy Michelisz kaphasson igazán 10 rajthelyet, mert előbb lett vége a rajtrácsnak… Érdemes volt piszkálni a BoP-t, megkavarta a mezőnyt, de ez már azért erős túlzás.

Jó hír, hogy a rajton túljutottunk Safety Car és egyéb vonzatok nélkül. Mindenki rendesen befordult az első kanyarokban. Comte szépen lerajtolta Thompsont, aki viszont nagyobb hibát ennél, hogy le tudta rajtolni egy Peugeot, nem vétett, tehát ők elmentek az elején. Mögöttük Pepe Oriola, Yann Ehrlacher, Mehdi Bennani, Gordon Shedden, Esteban Guerrieri, Rob Huff, Frederic Vervisch, John Filippi és Denis Dupont haladtak.

A második körben Huff rángatta vissza a pályára olyan lendülettel Volkswagenjét, hogy csaknem belepasszírozta Vervisch-t Filippibe. Itt bizony elmaradt a körülnézés, de ezt még megúsztuk. Ehrlacher pedig máris próbálkozott Oriolával, ám ekkor még hiába. Azt nem láttuk, hogy a negyedik körben tulajdonképpen mi is történt Fabrizio Giovanardival, csak azt, hogy a törött autó a pálya szélén áll, csakúgy mint Aurélien Panis autója. És akkor itt jött a Safety Car.

A nyolcadik körtől lett szabad ismét a mezőny útja, Yvan Muller ralikrosszozott a hátsó traktusban, Shedden pedig Bennanit támadta. Olyannyira nem boldogult vele, hogy hátulról megjött Guerrieri, és egyből el is ment Sheddennek.

A 11. körben Ehrlacher ismételten támadta Oriolát, aki mögött megint tömörült a sor, sokáig autóztak egymás mellett, de ezúttal még a spanyol maradt elöl. Ugyanakkor a következő próbálkozásnál repült is valami valamelyikük autójáról, és ez a kör már a franciáé volt. Az esetet vizsgálat alá vonták, de Ehrlacher később így értékelte: „Igen, kemény voltam vele, de a következő pillanatban ugyanúgy vissza is kaptam. Azt hiszem, kemény, de fair ütközet volt, és ez teljesen belefér a túraautózásba.”

Sheddennek ekkor sikerült visszaelőznie Guerrierit.

Az utolsó körben Thompson megvárta és elengedte Ehrlacher-t, így kialakult a Comte, Ehrlacher, Thompson dobogó. A végeredmény egyelőre a vizsgálatok miatt várat magára.

Nem csak a DG Sport Competition és a Peugeot részéről úszott minden boldogságban, de ama bizonyos fekete csapat és Thompson „kapitány” is végtelenül boldog volt, hogy ismét a dobogóról nézhetett le ránk.

A második futam ideiglenes eredménye: Comte, Ehrlacher, Thompson, Oriola, Bennani, Shedden, Guerrieri, Huff, Vervisch, Filippi, Dupont, Lessennes, Morbidelli, Coronel, Berthon, Björk, Szabó, Homola, Tarquini, Nagy, Van Oranje Nassau, Verhagen, Michelisz. Kiesett: Muller, Panis, Giovanardi, Vernay.

A harmadik és egyben utolsó futamot 16:35-től fogják lebonyolítani.

Magyar Szilvia

Comments

comments