Estorili csaták

Estoril R2_Start

Fotó: TCR-series.com

A hétvégi eső nem kerülte el a TCR mezőnyét sem, bár a portugáliai Estorilban szerencsére csak a szabadedzéseken esett. A időmérő edzés és a vasárnapi versenyek száraz időben zajlottak. A B3 ismét villantott, ezúttal Mato Homola által, aki egészen a pole pozícióig verekedte magát. Viszont a csapatnak most sem volt sima hétvégéje, mert Dusan Borkovic már az időmérő elején összetörte az autóját. Innen volt igazán csapatmunka megmenteni a szerb hétvégéjét is.

Szóval az időmérő edzést meglepetésre Homola nyerte, éppen másfél tizeddel Gianni Morbidelli előtt. Stefano Comini a negyedik helyről indult vasárnap.

Az időmérő edzés végeredménye

A versenyeket vasárnap délután rendezték. A B3 egész éjjel dolgozott, hogy Borkovic autóját rendbe hozzák.

A rajt után Morbidelli lassan, de biztosan állt az élre, az első időmérő pontnál ő vezetett Homola és Jean-Karl Vernay előtt. Aku Pellinen negyedik, Comini ötödik volt. A B3 szlovák versenyzője a második kör elején ment el Morbidelli mellett, Kevin Gleason autójában pedig már derékig matattak a szerelői a boxban.

Bár Pellinen a következő körökben igyekezett foggal körömmel védeni pozícióját, a mögötte haladóknak mind több tapasztalatuk volt, előbb-utóbb maguk mögött hagyták a hősiesen védekező finnt. Előbb Stefano Comini, majd Sergej Afanasjev, végül egy körrel később James Nash is megelőzte.

A hatodik körre Michela Cerruti feladni kényszerült a versenyt, Dusan Borkovic pedig már a 10. helyen autózott a mezőny végéről indulva.

Luca Ragnoni autója egy jobb kanyarban váratlanul darabjaira hullott. Pontosan úgy, szó szerint… Kiestek az alkatrészek elöl, a bal oldali kerék mellől…

A kilencedik körtől Morbidelli szoros csatát vívott Homolával az első helyért. Kanyarokon keresztül egymás mellett haladtak, és Vernay meglátta a lehetőséget: neki ott van keresnivalója, hátha ezek ketten csinálnak valamit, amiből profitálni tud… Végül a 12. körben jött el a pillanat, amikor Morbidelli legyűrte Homolát, majd Vernay briliáns módon követte az olaszt, habár Homola próbált figyelni a franciára.

Aztán egy kör múlva már Comini támadta a B3 versenyzőjét, Homola hibázott, nyitva hagyta a kaput, és a tavalyi bajnok kíméletlen volt.

A 15. kör végén Morbidelli, Vernay, Comini, Homola, Afanasjev, Nash, Pellinen és Pepe Orila haladtak át a kockás zászló alatt. Borkovic végül a 12., Tassi Attila a 14.  helyen végzett. Cerruti tesztelési céllal tért vissza a pályára és az utolsó helyen befejezte a futamot.

Az első verseny végeredménye

A második futamon a fordított rajtrács miatt Francisco Mora és Loris Hezemans indulhatott az első sorból, de a holland már az első körben a pálya mellé parkolta a SEAT-ját. A kényszerítő körülmény egy ütközés volt Pepe Oriolával, aki ezek után szenvedett az autóval egész futam alatt, és végül csak a 10. helyre hozta be azt.

Az első körökben nagy lökdösődéseknek lehettünk szemtanúi, Tassi Attila megharcolt Mikhail Gracsevvel, de a tapasztalat győzött. Borkovic ekkor már a garázs előtt állt, autója csúnya, szürke füstöt okádott.

Nash vezetett Comini, Vernay, Pepe Oriola, Afanasjev és Morbidelli előtt.

A negyedik körben Afanasjev, Morbidelli, Aku Pellinen és Davit Kajaia is lehagyta a küszködő spanyolt, majd a hetedik körben Mato Homolán volt a sor, hogy megelőzze.

Eztán a középmezőny csatázgatásának lehettünk szemtanúi, egészen a 12. körig, amikor Morbidelli utolérte Vernay-t, és hiába védekezett mesterien a francia, Gianni gyönyörű mozdulatokkal jutott túl rajta. Követte az olaszt a nyomon Afanasjev hamarosan, így másfél körrel a vége előtt ki is alakult a verseny végeredménye: Nash megszerezte élete első TCR győzelmét, ezzel visszavette vezető helyét a tabellán, mögötte Comini és Morbidelli érkezett meg a dobogóra. Homola a nyolcadik, Tassi a tizenharmadik helyen futott be.

A második verseny végeredménye

Az időmérő edzés és a versenyek teljes hosszukban megtekinthetőek a Youtube-on, a TCR TV csatornáján.

A következő versenyt május 7-én, Spaban rendezik, a WEC betétfutamaként.

Magyar Szilvia

Comments

comments