Egyszerűen csak vezessünk tovább? – jegyzet

Ismeretlen szerző által készített mém. Származási hely: Instagram

Nem tudom, ki csinálta a képen látható mémet, de zseniális. A felirat magyar fordítása: „Normál esetben lennének kérdéseim. De 2020 van, így aztán egyszerűen csak vezetek tovább…” A gond az, hogy sajnos nem minden esetben oldható meg, hogy egyszerűen tovább vezetünk. Pont azért, mert 2020 van. És vannak nagyobb gondjaink is, mint más hazarepülő tehene…

A versenybíróság és az FIA egyéb szakemberei folyamatosan dolgoznak a háttérben (bár néha többen is úgy érzik, jó lenne, ha kicsit pihennének…). A ma reggeli első döntésük úgy kezdődik, hogy „több résztvevő is kifejezte nem értését a két héttel ez előtti kvalifikáció eredményének kiszámolását illetően. – Mindez nyilvánvalóan azért történt, mert a teljes univerzumban nem található egyetlen olyan írni, olvasni és számolni tudó élőlény, aki értette volna, hogy mi történt (őket leszámítva persze). Ezek után a döntés értelmében a két héttel ez előtti kvalifikáció eredményét újfent megváltoztatták. Nos, ha valaki még nem vesztette el a fonalat, most már biztosan sikerült neki…

Az FIA ténykedését egyébként sokan nem értik. Köztük nyilvánvalóan az a teljesen privát csapat sem, akik szerettek volna egy Peugeot-val szabadkártyát kérni az utolsó futamra. Megörült ennek a promóter, még egy márka a rajtrácson, a lehető legtöbb támogatást próbálták nyújtani a csapatnak és a versenyzőnek, a nevezésből azonban mégsem lett semmi. A szabálykönyvben van egy 2 évvel ez előttről ott felejtett pont (olyannyira ott felejtették, hogy még a 20 kilós plusz súlyozás szerepel a végén, a 10 kilós helyett). Még abból az időből, amikor a TCR autók elsőévesek voltak és a szabadkártyások szerezhettek pontot. Ennek értelmezésében és alkalmazásában is nagyot alkotott az illetékes testület, mert közölték, hogy szerintük adott márka hetven (!) kiló plusz súllyal csatlakozhat a mezőnyhöz. Az 1.6-os motorra, a teljesen ismeretlen gumikra és a pontszerzésből amúgy is kizártságra hivatkozó méltányossági kérvény sem győzte meg a testületet, nem engedtek a hetvenből… A versenyző pedig így nem vállalta az indulást. (A csapat az FIA-nak mind egy fillérig kifizette volna az 5000€ nevezési díjat.)

Az FIA idei ténykedése amúgy is érdekes: a teljes mértékig lezárt paddockot, a mini-buborékban dolgozó embereket, és hasonló, erősen túlzásba vitt Covid megszorításokat csak részben sorolom ide (amellett, hogy kizárólag negatív teszttel engedik be az embereket ezen intézkedések nagy része felesleges, hiszen már eleve mind egy nagy buborékban vagyunk). Ugyanakkor, amellett, hogy ezen megszorítások mellett senki nem léphet be a garázsokba, az FIA ellenőrök mindenhová beléphetnek. Be is lépnek, mindent ellenőriznek, és azonnal, kérdés nélkül megy a jelentés a toronyba. Még a Nürburgringen megbüntették Jack Youngot, amiért code-60-at kellett életbe léptetni miatta, mivel kicsúszott. A versenyző a kicsúszásról nem tehetett, amiatt történt, hogy defektet kapott. Végül a büntetést annullálták. Jelentették a Comtoyou Audik szélvédőjét törölgető Jean-Michel Baertet is, hogy karszalag nélkül dolgozott egy szerelő az autón. Végül testületileg jóváhagyták, hogy a csapattulajdonos letörölhesse autóinak szélvédőit. Aurélien Comte hungaroringi áthajtásos büntetése a track limit hatszoros átlépésének nyomán már nem volt annullálható (sőt ezek a büntetések nem is fellebbezhetőek meg hivatalosan) miután kiderült, hogy a kis francia mindössze kétszer vétett a pálya szélére festett fehér vonal ellen. S hogy igazából hol is dohányzott az a szerelő, aki miatt 600 €-ra vágták meg a csapatot? Én ugyan nem tudom, de csak sejtem, hogy a lezárt paddockba nem mert kimenni… Mégis hol kellett volna dohányoznia?

Minden edzés és verseny után órákig várjuk az ítéleteket, mivel, ha ezek teljes ismerete nélkül írjuk meg a cikkeket, kezdhetjük elölről, miután minden döntés megérkezett. A sorozat sajtófelelőse időnként hajnali egyig versenybírói döntések PDF-jeit tölti fel (ha egyáltalán sikerül mind a 200 db / versenyhétvége döntést feltöltenie)…

Érdekesen ténykednek a garázsokban és a pálya szélén az ellenőrök, a zöld asztalnál pedig a döntéshozók. Hogy vajon erre mi motiválja őket, amikor amúgy sincs nevező, márka, szabadkártyás, pénz, támogató, és mindenkinek bőven több baja van, mint amennyit elhordozni vagyunk képesek, azt szerintem ők sem tudják… Sajnos nem olyan időket élünk, amikor erre csak legyint az ember és tovább vezet. Pont azért, mert 2020 van…

Magyar Szilvia

Comments

comments