- Az űrhajó és a kapitánya…
A Brands hatch-i pálya kivezető útjának végéhez érünk. Innen csak egy jobb kanyar nagy ívben és az autóúton vagyunk a vasútállomás felé. Teljesen nyugodt vagyok, mondhatni gyanútlan. Thomas Chilton erre a pillanatra várt mellettem, a következő másodpercben minden lelassul, belelapulok az ülésbe és a piros Nissan hihetetlen üzemmódba kapcsol…
– Amikor legutóbb autóversenyző fuvart adott nekem, nem voltam biztos benne, hogy egészben érünk a célállomáshoz – bököm ki néhány másodperc döbbenet után.
– Nekünk ez a munkánk, bízz bennem, tudjuk, hogy mit csinálunk! – mondja Tom, de a gázt nem engedi el…
—–
Az idénynek vége van, s jómagam is azt hittem, hogy idén már sem autóversenyzőkkel nem fogok találkozni sem versenypályára nem megyek. Az élet azonban úgy hozta, hogy ismét tévedtem. Tom Chilton alig másfél órányira londoni ideiglenes szállásomtól, Brands Hatchben állította szolgálatba piros űrhajóját. Ha már így alakult meglátogattam, hadd nézzem, mit is művel Tom, amit ő “Hot Laps”-nak hív…
Mielőtt még bárki azt hinné, hogy ingyen reklámot csinálok ennek a szolgáltatásnak, le kell szögeznem, hogy bárkinek, aki esetleg igénybe szeretné azt venni, keresztül kell repülnie érte fél Európát, ugyanis Tom – nyilvánvaló logisztikai okokból – kizárólag az Egyesült Királyság területén tud kiszolgálni. Így aztán sokkal inkább egy élménybeszámoló következik, semmint bárminek a reklámja.
Hogyan vegyük igénybe a szolgáltatást? Először is ne sikíts! ( <– ezt a videót viszont nézd meg!) Te tudsz úgy dolgozni, hogy valaki sikít melletted? Ugye, hogy nem. 🙂 Ha sikítasz Tom sem tud dolgozni, és jóval nagyobb a hiba a valószínűsége. – Mindenkit megnyugtatok: még soha nem csúszott ki egyetlen Hot Lap-on sem, szóval már csak ezért is felesleges sikítani. 🙂 Amúgy van sisak, azt a fejedre kell rakni, az övvel pedig bekötheted magad. Nem, ettől nem fogod magad nagyobb biztonságban érezni, ha Tom odalép, de sikítani akkor is felesleges. 🙂 No, ha ezt tisztáztuk, és készen állsz, helyet lehet foglalni az űrhajóban…
“Utcai autó”, annyi extrával, hogy időd sem lenne kibogarászni, hogy mi mire való a műszerfalon, mialatt egyszer körbeér veled. Amúgy egy piros Nissan GT R. A technikai paraméterek leírása (értsd hány lóerő és mennyi idő alatt van 200-on) nem része a cikknek, ellenben része a szolgáltatásnak. Tom rendesen bemutatja az űrhajót, mielőtt beszállnál.
Mivel a kevésbé űrhajó jellegű, óránként egyszer járó buszt lekéstem Swanley-ben, sajnos csak a show közepére értem oda. Brands Hatchbe Londonból úgy lehet eljutni, hogy a Victorián fogunk egy vonatot Swanley felé (ami egy csodálatos angol kisváros), majd átszállunk 478-as számú buszra. Közvetlenül a pályára bevezető út előtt tesz le, szerencsés esetben, hétköznapokon másfél óra alatt megvagyunk (szombat volt, s nem vagyok szerencsés ilyen dolgokban, tehát kb. 3 óra alatt érkeztem meg). Brands Hatch utánozhatatlanul régi vágású versenypálya, dimbes-dombos, keskeny, szinte bukóterek nélkül. Egyszerre ámulatba ejtő és félelmet keltő hely.
Sötét esőfelhők lógnak, de esni nem akar. Szél viszont akkora van, hogy akár vitorlásversenyt is lehetne rendezni kerekeken. Három óra körül jár, sötétedik. Mielőtt bedugom az orrom a garázsba csinálok néhány fényképet, attól tartván, hogy utána már esélytelen lesz…
Az utolsó vendég alig két perce szállt ki. Tom rámnéz:
– Beszállsz egy körre?
– Eszemben sincs!
– Az jó, mert kifogyott a benya, el kell mennem tankolni. Szóval, ha mégis beszállnál, időben szólj, mert nemsokára zárják a pályát.
– Tök jól vagyok így, köszönöm! De azt elmondhatnád, hogyan működik.
Elmondja. Mivel nem reklám, nem írom le, hogy mennyibe kerül a hány lóerő körönként. Meg lehet fizetni – ha Angliában dolgozol.
– Gyere, mutatok valamit! Hűvösebb napokon melegedni lehet a keréknél.
- Szalonnasütésre nem jó, de melegedni lehet… 🙂
Valóban. Szalonnasütésre azért nem ajánlatos, de akinek fázik a keze, annak még percek múltán is jó szolgálatot tesz.
– És utcai gumi van rajta! – mondja Tom.
Az. És milyen meleg az is!
– Unatkozom – folytatja. – Biztos ne menjek el tankolni?
Egészen biztosan ne! Több okból sem, és ezek közül csak kettő, hogy először is nem szeretném összehányni annak a gyönyörű kocsinak a belsejét (nem kérdeztem meg, hogy ilyen előfordult-e már), figyelembe véve elsősorban azt a tény, hogy (a dimbes-dombos) Brands Hatchben vagyunk… A másik ok: nem dolgozom Angliában.
Viszont tervben volt valami Londonon kívüli úti cél, és Tom meg a körei jó ürügy voltak arra, hogy éppen Brands Hatch legyen az.
A pályán egyébként valamiféle autós nyíltnap van, de már nagyon sötét. Elvileg négykor zárják a pályát, de Tom már fél négykor megjegyzi:
– Csodálom, hogy még nem intették le piros zászlóval a egészet. Elvileg látnod kéne a bírói posztokat bizonyos távolságból, de biztos, hogy már nincs meg ez a távolság.
Megegyezünk, hogy ilyen látási viszonyok mellet Thaiföldön már régen piros zászló volt érvényben…
– Összepakolok. Negyed óra. Ha megvársz elviszlek egy darabon.
Ettől őszintén boldog vagyok, hogy nem kell újabb 57 percet szobroznom adott esetben a buszmegállóban.
– Először is, mert ezt mindig elfelejtem… – lekattintja a HOT LAPS feliratot a rendszámtábláról. 😀
- Ha már egyszer megvágnak gyorshajtásért, legalább a rendszámtáblát cseréljük vissza az utcaira! 🙂
Sisakok csomagtartóba, papírmunka a pálya irodájában. Visszajön és a bal első ajtó felé int:
– Foglalj helyet az űrhajómban!
Megszokhatatlan, hogy a másik irányba megy a busz és a másik oldalon van a kormány… És hol a kilincs ezen az űrhajón? Igyekszem, hogy ne tűnjek teljesen hülyének. Összebarátkozom a kamerával – őszintén remélem, Tom, hogy NEM volt bekapcsolva! Biztosan érdekes arcot vágtam, amikor kivágódtunk az autóútra. Leginkább a meglepetés ereje miatt.
A boxban arról beszélgettünk, hogy már megint beteg a teljes család, pedig neki nem csak a WTCC könyvbemutatón lett volna dolga a Johnny Herbert Gokartnapon, de vezetett is volna az öccse csapatában, de nem tudja, hogy így mi lesz belőle. Hogy ahhoz képest, hogy december ötödike van, milyen ragyogóan sütött a nap tegnap London felett. Hogy ő mennyire szereti Magyarországot és különösen Michelisz Norbit… De amióta kivágódtunk az autóútra, azóta a sebességről és a versenyzésről, Brands Hatchről hallgatom. Úgy tűnik az autóversenyző funkció és téma csak bizonyos sebesség fölött kapcsol be nála, automatikusan. Nem működik a rádió, hogy a fene vigye el, így az öt perces útra a kemény dél-londoni akcentusa mellé nem kaptam meg nehezítő tényezőnek a rádió zaját is. Van az autónak…
Könnyedén talál harmadik sávot a kétsávos úton, vagy éppen a körforgalomban. Csak a vasútállomást nem találjuk. Ez lesz az vajon? Eléggé úgy néz ki, mint egy vasútállomás… Találkozunk holnap a könyvbemutatón – vagy ha nem, hát jövőre a Hungaroringen…
Előbb, Franciaországban, ha így marad a versenynaptár – jut eszembe a vonaton. Mint ahogy az is, hogy nem álltunk meg tankolni.
Remélem kibírta a következő benzinkútig.
Egy élmény volt, Tom, köszönöm! 🙂
Magyar Szilvia
- A fényképező gépemnek ez már túl meleg (vagyis gyors) volt…
Social Profiles