Egy őrült időmérő Spában…

Fotó: TCR Europe Official

Ma reggel Spában a TCR Europe egyik legfurcsább időmérő edzésének lehettünk szemtanúi. Bár az idő esőre állt, nem esett, a szél pedig már tegnap is meglehetősen erősen fújt (annyira, hogy jól látszik a webkamera képéből). Julian Briché csapata talán le sem feküdt, de az autó készen lett a mai időmérőre, tehát mind a 34-en nekivághattak…

Körülbelül 10 perce körözött a mezőny, amikor Teddy Clairet picit elvesztette az autóját, ugyanott, ahol a többiek, csak a kár nem lett talán akkora. 9 percnél állt az óra, az edzést újraindították, de csak két kört sikerült megtenniük a versenyzőknek, mert aki a harmadik körén volt, azt menthetetlenül elkapta az újabb piros zászló, ezúttal Josh Files zúzta gyakorlatilag rommá a Hyundait. Később beismerte, hogy túl nagy kockázatot vállalt, hogy lépést tartson az Audikkal. Az edzés ismét leállt, és mindössze 2,5 perc volt hátra. Mivel ennyi idő alatt nem lehet felérni gyorskörre, a Q1-et már nem indították újra. A csonka Q1-ből, időeredmények alapján az alábbi versenyzők jutottak volna tovább: Santiago Urritia, Maxime Potty, Gilles Magnus, Aurélien Comte, Julien Briché, Ash Sutton, Teddy Clairet, Dusan Borkovic, Mato Homola, Davit Kajaia, Andreas Bäckman és Jimmy Clairet.

A kavarodást két tény okozta. Az egyik az volt, hogy Teddy Clairet ideje még így is jó volt a továbbjutásra, de az autója nem volt készen a Q2-re, természetesen. A másik, hogy a Brutal Fish Racingnél vagy nem tudják elolvasni a monitort (ahová kiírták, hogy a Q1-et nem indítják újra és az alábbi autók jutottak a Q2-be…), vagy nem tudták értelmezni a kiírást, ugyanis pályára küldték a 18. helyen végző Daniel Lloydot, mintha mi sem történt volna. Ez eleinte senkinek nem tűnt fel, hiszen a 12-es létszám pont megvolt. Később viszont a teljes versenybíróság értetlenül állt az eset előtt. Amennyiben ilyen történik, hogy valaki a Q2-be jut az idejével, de valamiért nem tud kiállni, akkor nélküle zajlik a Q2, és a rajtrács 12. pozíciója illeti meg. Amennyiben ettől a szabálytól eltekintünk, még akkor is Olli Kangas futotta a 13. időt a Q1-ben, szóval Lloydnak a 18. idővel semmi keresnivalója nem volt a Q2-ben. A csapat úgy magyarázza a történteket, hogy szerintük Lloyd befejezte az éppen aktuális gyors körét, mielőtt a második piros zászló életbe lépett, és ez feljogosította volna a versenyzőt a Q2-ben való részvételre, mert nagyon jó kör volt. Ugyanakkor a live timing rendszere szerint a versenyző 5 másodperccel a piros zászló életbe lépése után haladt át a célvonalon. Mindazonáltal az időmérő monitoron világosan feltüntették a Q2-ben résztvevő versenyzők rajtszámát, és a 123-mas szám nem volt a listán. Tehát Lloyd hiába védekezik azzal, hogy a csapat küldte a pályára, és hiába szeretné megtartani a megszerzett helyét, egyértelmű volt, hogy nem vehet részt a Q2-ben.

A Q2 ezt az „aprócska” félreértést leszámítva rendben lezajlott, Lloyd a 3. helyen végzett, és csak ezek után kezdődött a szabálykönyv áttanulmányozása…

A nem hivatalos (és nyilván nem is jóváhagyható) eredmény szerint az időmérő edzést Gilles Magnus nyerte Santiago Urrutia előtt. Ez eddig rendben is van. Mögöttük végzett Lloyd, Potty, Sutton, Comte, Briché, Homola, Jimmy Clairet, Kajaia, Borkovic és Andreas Bäckman.

Végül is a versenybíróság hosszú tanácskozás meghozta döntését: Lloyd a 18. helyről rajtolhat, a 12. pozíció pedig Teddy Clairet-t illeti meg.

Nagy Dániel a 20., Tenke Tamás a 25. helyről rajtolhat el. A mai verseny rajtrácsa megtekinthető itt.

Magyar Szilvia

Comments

comments