Category DTM

Vízen járás és Wittmann-győzelem a 2019-es nyitányon

Fotó: DTM Media

Tökéletesen kezdett a DTM-ben Marco Wittmann: a BMW kétszeres bajnoka az első métertől fogva vezetett a Hockenheimringen, majd tetemes előnnyel nyert az eleinte nedves, majd felszáradó pályán – győzelmére egyedül René Rast jelentett volna veszélyt, de a német Audijában csütörtököt mondott a sebességváltó, így nem jött össze neki zsinórban a hetedik elsőség.

Tovább

Teljes az R-Motorsport DTM gárdája

Az R-Motorsport autója a Blancpain sorozatban. Fotó: Schneider Erika

Egy nappal a hivatalos bemutató előtt az R-Motorsport bejelentette a harmadik, illetve negyedik pilótáját is, így 2019-re teljessé vált az Aston Martinnal versenyző gárda létszáma.

Tovább

Ég veled, Charly!

Fotó: BMW Motorsport

A Schnitzer Motorsport ma este kiadott sajtóközleménye értelmében tegnap elhunyt Karl „Charly” Lamm, a csapat legendás menedzsere. A német sportember 63 évesen, rövid betegség után távozott az élők sorából.

Tovább

Irány a világ másik vége: Lucas Auer Japánba tart

Fotó: Schneider Erika

Azzal, hogy a Mercedes kiszállt a DTM-ből, hat versenyző is állás, pontosabban ülés nélkül maradt. Van, akiről már biztosan tudjuk, merre folytatja, ám Lucas Auer helye egyelőre kérdéses. Erőteljes azonban a gyanú, hogy Gerhard Berger unokaöccse Japánba tart, és 2019-ben a Super GT-ben fog versenyezni.

Tovább

René Rast egyszerűen megállíthatatlan

Fotó: DTM

René Rast lassan hivatalosan is megváltoztathatná a nevét, és lehetne René Fast, azaz gyors. A tavalyi bajnok ugyanis ismét történelmet írt, zsinórban ötödik DTM futamgyőzelmét szerezte meg a szombati versenyen Hockenheimban. Még soha senki nem volt képes erre a bravúrra.

Tovább