A tegnap gyengélkedő, és a pontszerzési sorozatát sajnálatos módon megszakítani kényszerülő Paul di Resta magabiztos versenyzéssel nyerte meg hazai versenyét.
Gary Paffet az első rajtkockából elóvatoskodta a rajtot, és di Resta, kihasználva a kínálkozó alkalmat, meg is előzte márkatársát. Mindjárt az első körben megvolt a balhé, Auer az egyik kanyarban besokallt, és, ahogy kisodródott a pálya szélére, magával vitte az audis Robin Frijnst, eltalálva Augusto Farfus BMW-jét. Elsőre úgy tűnt, a gumifalban álló holland újonc nem is tudja folytatni a versenyt, ezért beküldték a safety cart, ám egy körrel később Frijns autója megmozdult, és mégis visszatért a mezőny végére.
Az új rajtnál a fiúk rendesen eljöttek, bár Wehrlein megpróbált rámenni Paffettre, de végül nem tudta megelőzni őt.
A hatodik körben kezdődtek meg a boxkiállások, kérdés volt, ki hogyan reagál az időjárási körülményekre, hisz már a rajtnál látszottak esőcseppek a kamerákon. Mindenki maradt a slick-eken, annak ellenére, hogy az eső folyamatosan csepergett, de végül sosem esett annyira, hogy esőgumikért kelljen kijönni.
Mortara valamivel később, a 14. körben jött ki a boxba, ám az olasz előbb elindult, minthogy a szerelői rögzíteni tudták volna a jobb hátsó kerekét. Szerencsére azonnal reagált, így a szerelők újból felemelték az autót, s újabb kísérletet tettek a kerék rögzítésére. Mortara így csak a mezőny végére tudott visszajönni, de legalább folytathatta a versenyt.
A 20. körben, nagyjából féltávnál, Farfus feladta a versenyt a sérült autóval, és a garázsa elé hajtott.
Jamie Green 11 percel a vége előtt még mindig nem látogatta meg szerelőit. Amikor ez egy körrel később megtörtént, a negyedik-ötödik helyre sikerült visszaérnie, ám a hideg gumikon nem tudta tartani az iramot a lendületből jövő Marco Wittmannal, és kanyarokon keresztül tartó heves csatának lehettünk szemtanúi. Olyannyira hevesnek, hogy a versenyigazgatóság végül egy áthajtásos büntetéssel sújtotta Greent. A manőver akár önmagában is megért volt egy ilyen súlyos büntetést, ám Greennek már korábbról volt egy hasonló figyelmeztetése, amiért kiszorította egy versenyzőtársát a pályáról. Most, a Wittmann ellen elkövetett előzési kísérlet miatt, ahol a német 4 kerékkel kényszerült a fűre, egyértelműen jogos volt.
Duval közben bal hátsó defektet kapott, és mindössze két perccel a vége előtt félre kellett húzódnia, lehetőleg egy olyan nyitáshoz, ahol biztonságosan megállhat, és nem kell beküldeni a safety cart. Ez már csak azért is sajnálatos lett volna, mert épp parázs csata zajlott Wittmann és Mike Rockenfeller között, ugyanúgy, ahogy az első 3 helyen di Resta, Paffett és René Rast között. Ez a hármas egy másodpercen belül volt egymáshoz képest. Az igazi kérdés az volt, hogy Paffett előre, vagy hátra tud jobban koncentrálni, ám a választ Rast adta meg, mert igencsak belehúzott, és egy ponton úgy tűnt, meg is tudja előzni a britet. Végül di Resta magabiztosan vitte el a Mercedesét a kockás zászlóig, és a befutó sorrendje sem változott.
A bajnokságban továbbra is Gary Paffett vezet márkatársa, Paul di Resta előtt, Marco Wittmann a mai pontjaival viszont feljött a harmadik helyre.
A következő fordulót két hét múlva követhetjük figyelemmel, amikoris a mezőny az Adriai tenger partjára, Misanóba látogat el, ahol megrendezik a DTM első villanyfényes versenyét.
A verseny teljes végeredménye
null
null
A bajnokság állása: Gary Paffett (177), Paul di Resta (148), Marco Wittmann, Lucas Auer (110)
Schneider Erika
Social Profiles