Björk mindent vitt szombaton Ningbóban

Fotó: WTCR Official

Érdekesen alakult a WTCR szombati versenynapja Ningbóban. Először láthattunk egy olyan időmérőt, mintha még mindig az idény elején tartanánk, utána meg egy olyan versenyt, mintha már minden mindegy lenne egyeseknek, és dodgempartit rendeztek volna, nem is futamot.

Az időmérő edzésen Frederic Vervisch gyakorlatilag letesztelte a track limitet, a bukótereket, és minden pálya melletti alkotmányt, ugyanakkor a pályán is autózott egy kicsit, így szerzett egy második rajthelyet. Az elsőt Thed Björk csípte meg, a harmadikat Michelisz Norbert. Páros oldalról indulni Ningbóban nem a legszerencsésebb, Vervisch mégsem panaszkodott egy percig sem.

A franciák kicsi a rakást játszottak a mezőny közepében, már abban az értelemben, hogy a 12-15. hely közé préselődtek be majdnem minden. Kivétel volt Nathanael Berthon, aki a hatodik rajtkockát szerezte meg, és Aurélien Comte, aki a legutolsót. A Peugeot rettentően hullámzó teljesítménye elérte a legmélyebb pontot az idényben. Giovanardi előttük végzett, így övék volt az utolsó 3 hely. Ami abból az egy szempontból jó volt, hogy oroszlánosék mindkét járgányban motort, míg az Alfában Mulsannék turbót cseréltek, tehát ennél hátrébb amúgy sem lehetett volna őket sorolni. Hátrasorolása volt még Nagy Norbertnek, egy Slovakia ringi incidens után, tehát hiába a 16. idő, csak 21. helyről rajtolhatott el.

Aki igazán nagyot szólt az időmérőn, az Szabó Zsolt volt, aki a hetedik rajtkockát szerezte meg. Az edzésből fél perc volt hátra (és ilyenkor elég sokan vannak gyors körön, ugye), amikor Mato Homola autója elpihent a pálya szélén, és ezért meglengették a piros zászlót.

Az első verseny rajtrácsa sorrendben (már tartalmazza a visszasorolásokat): Thed Björk, Frederic Vervisch, Michelisz Norbert, Esteban Guerrieri, Nathanael Berton, Szabó Zsolt, Denis Dupont, Rob Huff, Gabriele Tarquini, Mehdi Bennani, Pepe Oriola, Yann Ehrlacher, Yvan Muller, Aurélien Panis, Jean-Karl Vernay, Ma Qing Hua, Kevin Ceccon, Timo Scheider, John Filippi, Gordon Shedden, Nagy Norbert, Tom Coronel, Fabrizio Giovanardi, Mato Homola és Aurélien Comte.

A rajtnál Björk ügyesen zárt rá a többiekre és megtartotta első pozícióját, de mögötte nagy volt a kavarodás. Először úgy nézett ki, hogy Vervisch is megtartja a második helyét, de aztán elment neki mind Guerrieri, mind pedig Norbi. Hamarosan láttuk Michelisz autóját füstöt okádni, Berthonét meg lelassulni. Szabó Zsolt is eltűnt a kijelzőről a kör végén. Mint az Zsolt belső kamerás felvételéből látszik, a rajt utáni néhány kanyarban többen is meglökték az autót, a legnagyobbat mégis Berthon taszította rajta, aminek következtében a magyar fiúnak is fel kellett adnia a versenyt.

Huff és Bennani túltették magukat Dupont-on és ekkor Mehdi megpróbált megint elmenni a csapattársa mellett. Ember nincs, akinek nem jutott eszébe a Vila reali jelentsor, de szerencsére ez csak egy sima előzés volt, némi taszigálással. Mire Michelisz visszavitte az autót a boxba, addigra Vernay is feladta a versenyt, műszakinak tűnő okok miatt.

A hatodik körre nagyjából beállt elöl a Björk, Guerrieri, Vervisch, Tarquini, Bennani, Huff, Muller, Dupon, Panis, Ehrlacher sorrend a pontszerző helyeken, míg a hátsó szekcióban eddigre John Filippi „eltette láb alól” Nagy Norbertet. Nagy joggal volt dühös, mint elmondta rendkívül igyekezett az autót megóvni a vasárnapi versenynapra, ott engedett a többieknek, ahol csak tudott, már majdnem a sor legvégére csúszott vissza, erre Filippi az első adandó féktávon beleszállt hátulról, az utolsó helyek egyikéért. Ugyanakkor ezzel Filippi magát is nyugdíjazta a szombati napra.

A hátsó szekcióban Comte, Homola, Giovanardi, Shedden és Coronel olyan jól elszórakoztatták egymást, mintha csak legalábbis dobogóért csatáznának, míg a hatodik helyen Huff hisztériázott a rádióba, hogy engedje el Bennani. A csapat többször is közölte a brit világbajnokkal, hogy szó sem lehet róla, ha gyorsabb, előzzön, de valamiért Huffy ma ilyen hisztis hangulatban volt. Előzés minden esetre nem lett a dologból.

Végül a hisztériázás teljesen eredménytelen volt, bár Huff többször is próbálkozott vele. Az utolsó alkalommal ez az üzenet jött a rádión: „Rob, mindketten tudjuk, hogy nem adhatom ki neki csapatutasításban, hogy engedjen el. Ne törjétek össze az autót!”

A sorrend a pontszerző helyeken egy ponton módosult, így a következő sorrendben látták meg a kockás zászlót a versenyzők: Björk nyert Guerrieri és Vervisch előtt, mögöttük: Tarquini, Bennani, Huff, Muller, Ehrlacher, Dupont és Panis. Timo Scheider épp lecsúszott a pontszerzésről, őt követte Ceccon, Oriola, Shedden, Coronel, Comte, Homola, Giovanardi és Ma.

Holnap az időmérő edzést felvételről 7:30-tól adja az Eurosport, és utána sorban a két versenyt is, élőben.

Magyar Szilvia

Comments

comments