Baumann a Targetnél, élő közvetítés – Oschersleben előzetes

Fotó: TCR Europe Official

A TCR Europe történetében először a teljes programot közvetítik élőben, a Target megtalálta Dusan Borkovic helyettesét Dominik Baumann személyében, a kompenzációs súlyok megváltoztak, de van rajtlista és program is – az oscherslebeni előzetes következik.

Az oscherslebeni hétvége lesz az első olyan versenyhétvégéje a TCR Europe-nak, amin ők a fő sorozat, ezért a közvetítést ők szervezik meg. Ha már így alakult, akkor viszont a teljes műsort leadják: az első szabadedzéstől az utolsó versenyig.

A kompenzációs súlyok is tettek egy kört a mezőnyben, az oroszlánok fogytak 30 kilót, az Audik egy súlyban lesznek velük, ám most a Hondák 40 kilóval futnak, és a Hyundai kapta a maximális ballasztot.

A rajtlistán több változás is történt a legutóbbi verseny óta. A Target megtalálta Borkovic helyettesét. Az 26 éves tiroli versenyzőnek ez lesz az első futama TCR versenyautóval. Előtte formula autókban és GT autókban jeleskedett. A Targettel még az idény előtt tesztelt együtt, de végül másfelé kanyarodtak útjaik. Most az idény hátralévő részére kötöttek szerződést. Baumann így beszél erről: „Már várom a kihívást, amit majd az jelent számomra, hogy TCR autóval versenyezhetek. A Target könnyű döntés volt, mivel a kategória topcsapatai közé tartoznak. A még hátralévő pályákat nagyon jól ismerem, és remélem, hogy támogathatom majd a csapatot abban, hogy megnyerjék a bajnokságot.”

A másik „új fiú” Sylvain Pussier lesz a Clairet Sportnál, a zöld mintájú autóban. „A feleségem aggódik, azt mondta, ez egy roncsderbi – kezdte nevetve Pussier. Majd hozzátette – Szeretném jól érezni magamat. Jean-Marie (Clairet, csapattulajdonos) és a srácok, Jimmy és Teddy azért adták meg nekem ezt a lehetőséget, hogy egyszer az életben én is indulhassak Európa-bajnoki futamon. Azért megyek oda, hogy jól érezzem magamat, és láthassam, hol tartok a többi versenyzőhöz képest.”

Mint már ismeretes Lilou Wadoux-nak nincs milyen autóval indulnia, és valamilyen okból Marie Baus-Coppens sem tart a mezőnnyel, tehát Julien Briché hölgytársaság nélkül marad a hétvégére. Stian Paulsen saját bevallása szerint anyagi okokból marad távol. Viszont visszatér Abdulla Ali Al-Khelaifi, a Wadoux-féle ütközés másik résztvevője. A teljes rajtlista 29 autót számlál.

A program a következőképpen alakul:

Péntek:

  1. szabadedzés: 13:30-14:00
  2. szabadedzés: 16:10-16:40

Szombat:

Időmérő edzés: 9:50-10:25

  1. verseny: 13:10-14:05

Vasárnap:

  1. verseny: 13:00-13:35

Az összes program élőben követhető a sorozat Facebook oldalán, illetve Youtube csatornáján.

Magyar Szilvia

Comments

comments