Ázsiában is folytatódik az olasz meló

Fotó: Magyar Szilvia

A Slovakia ring-i, fantasztikusan sikerült debütálását követően a szezon végéig biztos helye van a Túraautó Világkupában (WTCR) Gianni Morbidelli utódjának, a formulaautózás világából érkezett Kevin Cecconnak.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, évközben szakított egymással az ex-Forma-1-es pilóta Gianni Morbidelli és a Team Mulsanne, amelyet követően az olasz csapat bejelentette, hogy a Slovakia Ringen Kevin Ceccon lesz Fabrizio Giovanardi csapattársa.

A korábban az Auto GP-ben, a Forma-3-ban és a GP3-ban megfordult 24 éves pilóta számára jól sikerült a bemutatkozás, ugyanis a harmadik versenyt a hatodik helyen fejezte be – így 10 ponttal jelenleg a 25. helyen áll az egyéni összetettben.

Ezen teljesítményének fényében aztán a Team Mulsanne és a csapat két Alfa Romeóját üzemeltető Romeo Ferraris úgy döntött, hogy év végéig megtartja Ceccont, azaz az olasz ott lesz a rajtrácson a két kínai forduló alkalmával, továbbá Japánban és Makaón is.

„Lenyűgözött minket Kevin Slovakia ring-i teljesítménye. Pedig kockázatos volt a leigazolása, azonban mi vállaltuk a rizikót a döntésünkkel és ez pontokat hozott nekünk” – nyilatkozta Michaela Cerruti, a Romeo Ferraris csapatkoordinátora.

„Nagyon örülök, hogy a WTCR-ben folytathatom. A hívás, amit kaptam, egy nem éppen könnyű kihívását jelentett számomra, de a Team Mulsanne és a Romeo Ferraris élt azzal a lehetőséggel, hogy megtartson engem a bajnokság hátralevő fordulóira. Ez azt jelenti, hogy elégedettek a munkámmal, én pedig remélhetőleg ezt a bizalmat meg tudom hálálni a pályán” – kommentálta maradása hírét Ceccon.

François Ribeiro, az Eurosport Events feje és a WTCR promótere is elégedetten fogadta az új fejleményeket: „Annak ellenére, hogy nem rendelkezett korábbról túraautós tapasztalattal, Kevin lenyűgöző teljesítményt nyújtott a debütáló hétvégéjén; az pedig nagyszerű, hogy a benne rejlő potenciált ily módon értékeli a Team Mulsanne. Kevin nyilvánvalóan egy jó, fiatal és ígéretekkel teli versenyző, mi meg már nagyon várjuk, hogy ezt a virágzást láthassuk az ázsiai fordulókon is.”

Vajon Ceccont a kabalakutyusa is elkíséri Ázsiába? ☺☺☺

Kováts Olivér

Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu

Comments

comments