Amikor a Maxi-mum is kevés…

img_0373

Fotó: Erika Schneider

Maximilian Götz második éve a DTM mezőnyének a tagja, a Mercedes versenyzője, egy negyedik helyezés tulajdonosa az idei Spa24-ről és egy aranyos, bozontos kutyus gazdája.

Először járt a DTM-mel a Hungaroringen, de sajnos a ‘ring továbbra sem kedvez sem a BMW-nek sem a Mercedesnek. Bár a pályát megszerette, idén nem ez volt az első versenye, amiről maga is úgy véli, jobb elfelejteni. Budapestről azért szép emlékei is maradtak.

Erika Schneider beszélgetett vele a vasárnapi verseny után tapasztalatairól, idei szezonjáról és jövőjéről a DTM-ben.

E: Hogyan foglalnád össze a hétvége eseményeit?

M: Összességében ez egy elég nehéz hétvége volt. Nehezen indult már az időmérő is, nem találtuk az autó egyensúlyát, pedig ez mindennek a kiindulási alapja. Ha nem tudsz összerakni egy kört sem az időmérőn, nehéz helyzetbe kerülsz és csak a felzárkózás marad. De ez minden Mercedes versenyzőnél így alakult. Dani [Juncadella] és Robert [Wickens] valahogy összehoztak egy jobb kört, de a Mercedes vonat többi része egyszerűen csak hátulról nézte az eseményeket. Ezzel nem is nagyon tudsz mit csinálni. Úgyhogy… nem volt egy optimális hétvége. De szerettem itt versenyezni, nagyon jó a pálya, tetszik a város, az emberek. Szívesen jövök majd vissza, remélhetőleg jobb eredményekkel.

E: Hogyan befolyásolja ez a gyengébb eredmény a szezonbeli megítélésedet?

M: Áhh… ez csak egyetlen hétvége. A sebességem megvolt, szóval semmi gond! Persze, azért mindent megpróbáltam a verseny vége felé, hogy minél előrébb végezzek, hisz egy versenyzőnek nem az a célja, hogy utolsó helyen intsék le. Ilyenkor az ember kicsit visszavesz [az arcából :) :) :) ]. Tényleg, nagyon-nagyon nehéz helyzetben voltunk, az Audik nagyon messze voltak tőlünk, egy-két BMW-vel fel tudtuk venni a versenyt, de most sajnos mi csak a harmadik erő voltunk.

img_1074

Fotó: Erika Schneider

E: Összességében elégedett vagy az idei szezonnal?

M: Nagy általánosságban azt tudom mondani, hogy a sebességem megvan, voltak jó versenyeim, jó csatákat is vívtam, de a szezon vége felé előfordult, hogy pontokat hagytam a pályán. Sokszor estem ki technikai hibák miatt, és kicsit el is vesztettem a stílusomat. Ez természetesen nem jó. Ha Hockenheimban sikerül pontokat szerezni, elégedett leszek, ez a cél lebeg most a szemem előtt.

E: Hogyan látod a jövődet a DTM-ben?

M: Ez nagyban függ attól, hogy hogyan alakul a szezonzáró Hockenheimban. Egyelőre rengeteg a kérdőjel 2017-et illetően, még senki sem tudja, mi fog történni. Az engem érintő tárgyalásokat az év végén kezdjük. Meglátjuk. Természetesen szeretnék a sorozatban maradni és mindent beleadni. A csillagok jelenlegi állása szerint jól alakulnak a dolgok.

E: Ma este a verseny után? Elfelejted az egészet?

M: Igen! Kicsit bulizunk, és felejtünk. Budapest ideális hely erre.

Erika Schneider

dscn6883

Fotó: Magyar Szilvia

 

Comments

comments