Amiért Muller nem szólt egy szót sem…

slA Citroën a hétvégén világbajnok lett Kínában, majd a csapat hazarepült, és a Párizsi Autoshown is megünnepelték e jeles eredményt. Tény, tanulni jöttek, világbajnokként végeznek már az eső szezonjukban. Valamit mégis megtanultak, ami sokkal nehezebb volt, mint győzni… A párizsi történésekről majd holnap szólunk, mivel még Kínából cipelünk magunkkal egy ügyet, ama bizonyos ütközését, minek következtében a világbajnoki címért még harcban álló Yvan Muller 0 ponttal zárta a második verseny Shanghajban.

A reakciók tanulságosak, ezért is boncolgatjuk azokat. A futam leintése után a francia csapat teljes békességben és örömben ünnepelte a konstruktőri címet, majd a versenyzők repülőre ültek és Párizsba utaztak. Mellesleg José María Lopez is, csak az Autoshow kedvvért.

Minthogy Kínából hazajutni vagy másfél nap, gondolni való, hogy volt ideje összebékülni Sebastien Loebnek és Yvan Mullernek.

Hogy Muller olvasott-e közben L’Equipe-et, azt nem tudni, de a Touring Car Times távolmaradása okán a francia sportújság az egyetlen forrásunk arról, hogy Sebastien Loeb mit mondott a balesetről: „Nagyon jó első versenyt futottam, de a második miatt csalódott vagyok, mert az autóm nagyon túlkormányzott volt, és összeütköztem Yvannal. Láttam Yvant Valente mellett, benne volt az előzésben, én be akartam bújni a belső íven, de aztán kereszteztem Yvan útját. Álltam a féken, de már késő volt: nem tudtam megállítani az autót […] Az én hibám volt, és jobban bánt az eset, mint Yvant. Egyáltalán nem akart beszélni velem a verseny után, ahogy azt gondoltam is. Megkaptuk a csapattól a lehetőséget, hogy szabadon harcoljunk egymással, ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy kitöröd a csapattársad kerekét…”

Yvan Mullerből részint valóban a sértődöttség nem szólt a futam után, de annak, hogy egy darabig nem beszélt Loebbel egy másik oka is volt. Ez azonban csak a hazaérkezése után derült ki, amikor megkérte facebook-os rajongótáborát, hogy lesznek szívesek nem elárasztani az oldalát a csapatára, a csapattársaira és a rá vonatkozó negatív hangvételű bejegyzésekkel, ugyanis sem az idő, sem pedig a hely nem alkalmas erre.

A fentiekből következtethető ki a másik ok: nem kívánt személyes sérelmekkel foglalkozni akkor, amikor a csapata világbajnok lett. Akkor és ott az idő és a hely nem volt alkalmas arra, hogy egy valószínűleg úgyis elúszott egyéni világbajnoki címről diskurzust indítsanak csapaton belül, holott a csapat ünnepelni akart.

Nyilvánvalóan a szituáció elég különleges volt, amibe csöppentek a résztvevők, és ha nem akart volna sok-sok ember örülni a sikernek, amiért egész évben dolgoztak, valószínűleg lett volna némi felhangja az esetnek. Másrészről amikor a Salzburgringen Muller olyan rondán nekiugrott Lopeznek, akkor csak annyi „szivárgott ki”, hogy a Citroën leült beszélgetni a versenyzőkkel. Hogy mit mondtak akkor a pilótáknak, illetve a címzettek egymásnak, arról nem szól a fáma, nyilván nem a nyilvánosságnak szánt információ volt. Csak annyi történt, hogy utána nem sokkal a mezőny hosszú szabadságra ment, és amikor legközelebb láttuk viszont a citroënes fiúkat, éppen Ice Bucket Challenge-t játszottak: Yvan Muller felkérésére Loeb és Lopez teljes egyetértéssel egymást borították képen egy-egy vödör hideg vízzel, és egészen a shanghaji második futamig – kívülről legalábbis – teljes béke és szeretet uralkodott a Citroën csapatában.

Feltehetően a különleges szituáció, az Ausztriában elhangzottak, és a tagadhatatlan tény, hogy nem ezen az egy futamon veszítette el a négyszer világbajnok a sanszot az ötödik címre, ami ráadásul így is házon belül marad majd együttesen eredményezték, hogy Muller nem szólt semmit, s amikor legközelebb közlendője akadt, akkor is csak csendre intett másokat.

Ez egy érdekes, mindenki számára nagyon nehéz idény volt. Igaz ugyan, hogy mindenkinek más miatt volt nehéz! A Citroën pilótáinak például a békés egymás mellett élést kellett megtanulni (nem pedig győzni, mert az egész jól ment a kezdetektől), s úgy tűnik: küldetés teljesítve! Hogy aztán újabban azt pletykálják – mely minden logikának ellentmond –, hogy Muller az év végén kiszakítja magát e harmóniából és másik csapat után néz? Meglátjuk, mi lesz!

citroenwin

Szöveg: Magyar Szilvia

Fotó: Citroën Official

Videó: Sebastien Loeb Official Facebook

Comments

comments