Bár izgalmakra vágytunk volna több mint egy hónapnyi szünet után, azt kell mondjam utólag: izgalmasabb versenyt is futottak már a WTCC történetében, mindazonáltal Tom Chilton maradéktalanul elégedett volt ezzel is…
Az időmérő edzés rendben zajlott le, Tom Coronel megint nem került a Q2-be, de igazából megint nem ő tehetett róla. Michelisz Norbertnek motort kellett cserélnie, így aztán a taktika az volt, hogy kerüljön csak a Q2-be, és aztán ott végezzen a lehető legközelebb a 10 helyhez. Az első verseny úgyis kukás lesz a mezőny végéről, legalább a másodikra legyen egy jó rajthely. Ezt a Zengő el is érte, Norbi a 7. helyet szerezte meg végül, ami a második versenyre verseny 4. rajtkockáját jelentette.
Tom Chilton életében először elverte Yvan Mullert, így az élről rajtolhatott vasárnap. Egyéb, említésre érdemes dolog az időmérőn nem történt.
Szóval az első futam rajtját vasárnap Chilton várta az élről, Michelisz pedig a sor végéről. Muller, Tiago Monteiro és Pepe Oriola követték a sorban az ifjú britet.
A második körben Bennani megpördült, többen csak nagy erőfeszítések árán tudták kikerülni forgó autóját, de szerencsére senki nem szállt bele, így a marokkói a sor végéről tudta folytatni a versenyt. Ekkor az állás elöl: Chilton, Monteiro, Muller, MacDowall. Rob Huff kicsit feljebb kúszott, a 7. helyre, aminek megtartásáért nyolc körön át izzasztó csatát vívott Coronellel. Az autókra szerelt egymás felé néző fedélzeti kamerák kitűnő képet adtak minderről, azonban a 11. körben Coronelnek végre sikerült előznie, így a rendező kénytelen volt más izgalmak után nézni.
A futamot végül Chilton nyerte, Monteiro és Muller előtt. Ezzel élete első győzelmét szállította, és nem utolsó sorban hazai győzelmet a Chevrolet-nak. A befutó hátrébb volt igen szoros, Fredy Barth, Charles Ng, és Frantz Engstler között az előkelő 15-16-17. helyekért, alig pár tizedmásodperc választotta el őket egymástól.
Alex MacDowall vihette haza a Yokohama Trophyt.
A második versenyre Mehdi Bennaninak dobta a sors az első rajtkockát (Bennani az ilyesmiben elég szerencsés), mögüle Huff, Gabriele Tarquini és Michelisz indulhatott. A marokkói nem rajtolt jól, Tarquini az élre állt, mögötte Huff a 3. körben jobb első defektet kapott. Így alakult ki a Tarquini, Bennani, Michelisz, Muller sorrend az élen.
A hátsó régiókban számos szép előzést láthattunk, például Monteiro és Barth is megelőzte James Nash-t.
Csak a 10. körre jutott el Muller oda, hogy lőtávolba került Norbihoz, és persze le is próbálta vadászni, mialatt hátulról megérkezett rá Monteiro. A zengős Hondán fogytak a gumik, Michelisz nagyon nehezen tudta maga mögött tartani a chevrolet-s franciát, de azért végül sikerült neki a kockás zászlóig.
Így esett, hogy Norbi a dobogón végzett, Yvan Muller pedig mégsem nyerte meg a VB-t idő előtt. Bennani hullámzó teljesítménye most a dobogó második fokán csúcsosodott ki, a Honda viszont, debütáló idényében, három hétvégével a vége előtt világbajnok konstrukció lett.
A következő futamot két hét múlva rendezik, a suzukai fél-nyolcas pályán, Japánban.
Fotó: fiawtcc.com
Social Profiles