Vonat volt. De elöl ült a masiniszta…
A Vila reali futamokról a világon semmi írnivaló nem volt. Ha nem történt volna semmi utánuk sem, nem is lenne hosszabb a teljes történet két mondatnál. Elrajtoltak, majd egyetlen előzést leszámítva (amit ki más, mint Rob Huff mutatott be) be is értek úgy, ahogy az eső kanyart elhagyták.
Kicsit kitágítva a történet kereteit, elmondható, hogy mindenkinek egyik legfőbb törekvése volt, hogy ne törjék össze az autót, mielőtt behajózzák azt Argentína felé. Így aztán felesleges kockázatot senki nem vállalt.
Az első verseny rajtja sima volt, Tom Coronel eljött az élen, Tom Chilton utána. Monteiro meleg pillanatokat élt át, amikor a felvezető kör elején nem indult az autója, de végül el tudta foglalni a rajtpozícióját, be is jött ott, ahol elrajtolt. Csakúgy, mint mindenki más. Támadott Chilton rendesen, ám hiába, Bennani is csak nézegetni tudta Catsburgot, az egyetlen ember, aki előzni tudott Rob Huff volt, aki az utolsó körben ment el Thed Björknek.
Coronelnek ez volt a második győzelme a szezonban, ennek megfelelően boldogabb embert a következő egy órában nem nagyon lehetett a paddockban találni. Elhozta a gumis kocsiról a zászlót (másik nem lévén kéznél), és gyakorlatilag minden megfordulásnál leverte vele valaki fejét.
Az igazán nagy boldogság akkor tört ki, amikor a második verseny is úgy végződött, ahogy elkezdődött. Itt a kivétel Tom Coronel volt, aki félúton volt az első kanyar felé, mire kialudtak a piros lámpák, kapott is olyan áthajtásos büntetést érte, hogy a verseny végén már a középmezőny is lekörözte.
Monteiro, Muller, Michelisz, Huff, Björk és Catsburg vonatoztak be, ebben a sorrendben. Castburg még arra is tudott időt szakítani, hogy azt figyelje, Thed Björk mikor és hol vét hibát. Aztán odajött hozzá a paddockban és azt mondta: “Jól mentél, öregem, majdnem tökéletes volt, csak egy helyen hibáztál.”
Talán csak Monteirónak nem volt unalmas a verseny. Élvezte minden percét, és minden mozdulatot kétszer is meggondolt. Aztán elfogyott mind a 14 kör a vonat élén, és tarthattunk egy kicsi, bensőséges, családias díjkiosztót, ahol úgy fél Portugália jelen volt.
Nem nagyon érdekelte őket, hogy itt nem szokás végigjátszani a himnuszt. A teljes tömeg az elejétől a végéig végigénekelte azt, akár volt hozzá zene, akár nem!
És, bár a látottakkal a tévénézők nem lehettek maradéktalanul boldogok, egy biztos: a Honda portugáljának és a portugáloknak ez volt a legszebb nap az egész évben.
A második verseny végeredménye
Szöveg és fotó: Magyar Szilvia
Social Profiles