Ami a WTCC-t illeti, három dologban: a WTCC2, a kínai verseny és a versenynaptár módosításának ügyében.
Az első, tavaly november óta kérdőjeles napirendi pont a WTCC2 kategória bevezetésének engedélyezése volt. A kategóriát azért találták ki, hogy aki nem tudja magának megengedni a TC1-es autó üzemeltetését, az is tudjon olcsóbb autóval a WTCC-ben versenyezni. Ezzel gyakorlatilag megtorpedózták volna a TCR-t, és annak lényegét. Marcello Lotti kifejtette egy interjúban, hogy örülne, ha a technikai szabályok eltérnének az ő általuk alkotottaktól, míg Jaime Puig kijelentette, hogy a VW konszern egyetlen márkából sem ad autót a WTCC2-be. Az új kategóriába amúgy egyetlen nevező jelezte eddig nevezési szándékát: René Münnich.
A mai döntés értelmében a Motorsport Világtanács nem engedélyezi a kategória bevezetését, “Ezzel is azt segítve elő, hogy a promóter a TC1-es autók futtatására tudjon koncentrálni”, állt az indoklásban.
A kínai verseny a dél-shanghaji Ningbo versenypályára költözik, ha addig homologizálják azt. Ugyanakkor az argentin verseny az eredetileg tervezett augusztus 6-ról július 16-ra kerül előre. Ez egyben azt is jelenti, hogy július 16 és október 13 között, vagyis pontosan 3 hónapig nem lesz WTCC futam a szezonon belül.
Az egyéb túraautózásról is határozott a világtanács, mégpedig a következőket:
Az FIA szeretne egy megfelelő rendszert alkotni regionális túraautó bajnokságokból, melyek a túraautózás piramisába illeszkednek. Ezért regionális bajnokságok promóteri lehetőségeire pályázati felhívást fognak közzétenni az egyes régiókban.
Social Profiles