A Hyundai és a TCR

Fotó: Hyundai Official

A Hyundai már nagyon régóta készíti elő TCR programját. Bejelentésük után nem sokkal Gabriele Tarquinit szerződtették fejlesztő pilótának, részt vettek Olaszországban egy hosszú távú versenyen tesztelési céllal, a múlt héten ingyen tesztet szerveztek Valenciába, amire minden lehetséges vevőt meghívtak, tegnap pedig elérkezett a nagy nap: bejelentették, hogy Tarquinivel és Alain Menuvel indulnak az idény két utolsó TCR International versenyén. Nem aprózták el tehát…

Az olaszországi teszt az idény közepén volt, akkor még álcázott festéssel futott az autó, és a vezetőség meg volt elégedve a látottakkal, illetve az akkori versenyzők visszajelzéseivel. A valenciai customer-tesztet egy hete futtatta a Hyundai, gyakorlatilag mindenkit meghívtak, akit csak tudtak. Már ebből is látszik: a gyárnak egyelőre nem számít a pénz, a lényeg, hogy jövőre minél többen fussanak az autóval. Arról, hogy kik próbálták ki egészen pontosan az i30 N-t nincsenek információink, Tarquini és Menu biztosan tesztelt, hogy finomítsák az autót, valamint Stian Paulsenről tudjuk, hogy a helyszínen volt. (Meg azt is tudjuk, hogy többször is szóltak neki, hogy a telefonját (és azzal együtt a vlogját) mellőzze el a kényes helyeken! 🙂 ) Amit tőle az autóról megtudtam, az két mondatban összefoglalható: “Az autó, hm, más volt. A teszt rendben volt.” Véleményem szerint ez egy roppant udvarias kifejezési módja annak, ha valaki nem érezte csúcsszupernek a kipróbált terméket. De olyasmi ez, mint a kóstolós stand a Tescóban: panaszkodni nincs mire, hiszen ingyen volt, aztán ha nem ízlett, legfeljebb nem veszünk belőle…

Viszont az, ami tegnap következett, sok rajongó szívét megdobogtatta: a Hyundai bejelentette, hogy a kínai és az Abu dhabi fordulókban Alain Menuvel és Gabriele Tarquinivel a volánnál rajthoz állít két versenyautót. Tarquini egyrészt logikus döntés, hiszen egész éves szolgálataiért ennyi talán kijár neki, nyilvánvalóan kitűnő munkát végzett, míg nézettségi szempontból és a rajongók szimpátiáját elnyerendő Alain Menu is kiváló választásnak tűnik. A csapatot a BRC Racing, a Hyundai fejlesztési partnere fogja kiszolgálni és elsődleges céljuk az autó további finomhangolása, hogy decemberben elkezdhessék szállítani azt a megrendelőknek. Ehhez a két tapasztalt versenyző nagyon sokat tehet hozzá.

“Nagyon fontos pillanat számunkra, hogy bevethetjük az i30 N-t a TCR International utolsó két fordulójában. A kínai hétvége döntő fontosságú időszakra esik, ekkor kezdik el ugyanis szervezni a versenyzők és a csapatok a 2018-as szezonjukat. Nagyszerű lehetőség ez, hogy megmutassuk mit tudunk a legmagasabb szinten, míg a versenyek arra is jók lesznek, hogy tovább csiszoljuk az autót” – mondta Andrea Adamo, a Hyundai Motorsport Customer Racing menedzsere.

A mai napon a kínai pályát is megnyitották: a Zhejiang Circuit készen áll arra, hogy egy hónap múlva megrendezzék rajta az első versenyt, az international és a kínai TCR sorozatok közös fordulóját. Az eseményen részt vett Tassi Attila és Bári Dávid is.

Magyar Szilvia

Comments

comments