A győztes pedig nem más, mint… Timo Glock!

Forrás: DTM Official

Timo Glock idei első futamgyőzelmét zsákolta be az első zandvoorti versenyen. A Forma 1-et is megjárt 35 éves versenyzőnek ez volt DTM karrierje negyedik első helyezése, végig vezetve a versenyt BMW-s márkatársai Marco Wittmann és Maxime Martin előtt.

„BMW 1-2-3 – ez egy álom!” – áradozott Glock a verseny után. A negyedik és ötödik helyre egy-egy Audi futott be Mike Rockenfeller és Jamie Green sorrendben. A legjobb Mercedes-AMG pilóta Paul di Resta lett, ő a hetedik helyen látta meg a kockás zászlót. René Rast a kilencedik helyezésével kitúrta Mattias Ekström-öt a tabella éléről.

Ami kívülről egy laza Glock-féle rajt-cél győzelemnek tűnt, az belülről kemény meló volt: „A bal elsőm nagyon hamar elhasználódott. Nagyon furán viselkedett és a teljes versenytáv alatt azon izgultam, hogy kitartson. De a végén minden jól alakult, nagyon elégedett vagyok az eredménnyel”.

René Rast is boldog lehet, hisz bár az Audi versenyzője csak 2 pontot szerzett a kilencedik helyével, mégis egy ponttal megelőzte Mattias Ekström-öt az összetettben. A svéd pilóta csak a tizedik helyről tudott elrajtolni, majd a boxkiállás után a még hideg gumikkal a kavicságyba sodródott és még ugyanabban a körben meg is pördült, elveszítve ezzel a pontszerzés lehetőségét is.

Lucas Auer is pontok nélkül maradt: egy 16. rajthely után a versenyben ütközött Nico Müllerrel. Az osztrák, bár tudta folytatni a futamot, nem tudott a 15. pozíciónál előrébb kerülni.

Zantvoort első versenyének végeredménye:

  1. Timo Glock (BMW)
  2. Marco Wittmann (BMW)
  3. Maxime Martin (BMW)
  4. Mike Rockenfeller (Audi)
  5. Jamie Green (Audi)
  6. Augusto Farfus (BMW)
  7. Paul di Resta (Mercedes)
  8. Gary Paffett (Mercedes)
  9. René Rast (Audi)
  10. Nico Müller (Audi)
  11. Robert Wickens (Mercedes)
  12. Edoardo Mortara (Mercedes)
  13. Loic Duval (Audi)
  14. Bruno Spengler (BMW)
  15. Lucas Auer (Mercedes)
  16. Maro Engel (Mercedes)
  17. Mattias Ekström(Audi)
  18. Tom Blomqvist (BMW)

Forrás: DTM sajtóközlemény

Fordította: Schneider Erika

Comments

comments