Megválik a pályafutása második DTM-es szegmensét teljesítő növendékétől a Mercedes: meglett az első áldozata a fiatal pilótákat érintő krízisnek Pascal Wehrlein személyében.
A Német Túraautó Bajnokság friss bajnokaként érkezett meg a Forma-1-be 2016 elején Pascal Wehrlein majd egy manoros és egy sauberes szezont követően kiszorult a mezőnyből. Így 2018-ban visszatért a Mercedes DTM-csapatához, azonban a jövő évet illetően ismét kétségekkel fog szembesülni a német pilóta, ugyanis az év végén a német manufaktúra távozik a szériából…
„A junior programunk mindig is fiatal tehetségeket támogatott és olyan lehetőségeket talált nekik, amelyek a legjobb érdekeiket szolgálják. Ez sosem egy sima, a csúcsra vezető utat jelent, néha pedig rá kell ébrednünk arra, hogy itt az ideje véget vetni egy kapcsolatnak. Márpedig sajnálatos módon nem tudunk versenyképes ajánlattal előrukkolni Pascal számára” – tért ki napjaink egyik legnagyobb, motorsportot érintő problémájára Toto Wolff, a Mercedes részlegének a főnöke. – „Ebből adódóan, az ő érdekeit szem előtt tartva úgy döntöttünk Pascallal, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződésünket azért, hogy ezzel megadjuk neki a lehetőséget arra, hogy a tehetségéhez méltó lehetőséget találjon.”
Wehrleinnak ráadásul duplán nincs szerencséje idén, mert a DTM-ben nem igazán tudott kiemelkedőt alkotni – ugyan ott van a nyolcadik helyen az egyéni pontversenyben, de csak egyszer, a Lausitzringen állhatott dobogóra, és már csak négy verseny van hátra a szezon végéig. S hiába volt Wehrlein idén a Mercedes tartalékosa, jó eséllyel nem jut neki hely a jövő évi rajtrácson – sovány vigasz, de ezzel a problémával nincs egyedül, mivel minden jel arra mutat, hogy a Mercedes a Force Indiánál versenyző felfedezettjének, Esteban Oconnak, valamint a Forma-2-t uraló fiatal patronáltjának, George Russellnek sem tud érdemi lehetőséget biztosítani.
„Lejár a 2018-as szezon végén a szerződésem, viszont közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk közösen. Most új kihívások és lehetőségek után fogok nézni, sőt már tárgyalok is néhány csapattal a következő szezont illetően. Köszönettel tartozom mindenkinek Stuttgartban, Affalterbachban és Brackleyben, aki támogatott engem. Most pedig ideje tovább lépni” – kommentálta a hírt Wehrlein.
Kováts Olivér
Médiapartneri megegyezés révén megjelent még: brakingnewsmotorsport.blog.hu
Social Profiles